Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 08:01
null
Daniel Stefulj (szemben) legközelebb a Fehérvr FC elleni meccsen tehet sokat a győri veretlenség megőrzéséért (Fotó: Török Atiila)
Klubtörténelmi csúcsokat dönt tavaszi NB I-es veretlenségével az ETO FC Győr – bár a dobogó távolinak tűnik, a Konferencialiga-indulás elérhető közelségbe került a már 13 bajnoki meccs óta legyőzhetetlen csapatnak.  

Ki győzheti le az ETO-t? Az eddigi tavaszi fordulókat nemcsak veretlenül vívták meg a győriek, hanem mindenkinél több pontot szerezve a képzeletbeli tavaszi tabellát is vezetik. Mivel az MTK-t hat, a DVTK-t nyolc ponttal előzik meg, már a hétvégén, a 31. fordulóban kiharcolhatják a Konferencialiga-indulást. Még édesebbek lehetnek a következő napok, ha ezt a nagy rivális Fehérvár FC legyőzésével érik el, kényelmetlenül közel taszítva a kieséshez. Baljós előjel a fehérváriaknak, hogy az ETO vendégeként legutóbb 2009-ben győztek bajnoki meccsen, pedig a klub aranykorszaka éppen ezután következett…

Az ősszel is volt már kilencmeccses veretlensége az ETO-nak, s ez is csak további hat alkalommal fordult elő. Háromszor dobogót (1973–1974, 1983–1984, 2011–2012), egyszer negyedik (1998–1999), kétszer pedig ötödik (1969, 2004–2005) helyet ért, de a három győzelem mellett elért hat döntetlen messze nem indokolta volna a jelenlegi negyedik helyet.

Talán meglepő, hogy nem a Verebes József fémjelezte aranykorszakban születtek a leghosszabb veretlenségi sorozatok. Egymás után tízszer maradt veretlen Szusza Ferenccel az 1966-ban az ötödik, valamint az 1967-ben a harmadik helyen végző Győri Vasas ETO, és ide fér be harmadikként az 1983-ban aranyérmet szerző Verebes-garnitúra. A Horváth Ferenc vezette Győri ETO FC 2014 tavaszán 11 meccses veretlenségének köszönhetően csak rosszabb gólkülönbséggel maradt le a címvédésről, míg az 1989–1990-es (12. hely), valamint az 1997–1998-as (4. hely) csapat 12 találkozón maradt veretlen egymás után egy bajnokságon belül. Az ETO FC Győr idei 13-as sorozatával nincs egyedül: a Verebes-féle aranycsapat leghosszabb veretlenségi szériája is ennyi volt 1981–1982-ben, és érdekesség, hogy a 2009-ben középcsapatnak számító ETO is elérte ezt. Borbély Balázs vezetőedző együttese a nagy elődöket már nem érheti be az idényben, de a negyedik helyre még egyedüliként felléphet. Pintér Attila 2013-ban aranyérmes csapata 18 meccsel áll a harmadik helyen – a sorozat érdekessége, hogy valójában 22 mérkőzésen keresztül nem tudták legyőzni az ETO-t augusztustól április végéig, de hivatalosan a 20. fordulóból elhalasztott találkozóján veszített, s ez belerondít a sorozatba. 

Szintén Pintér Attila vezetésével volt 19-es szériája az ETO-nak 2009–2010-ben (3. hely), illetve Egervári Sándor vezetésével érte el a máig klubrekordnak számító, 21 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát 2007–2008-ban (3. hely).

Koltai Tamás, a Győri ETO FC magyar bajnoki arany-, ezüst- és háromszoros bronzérmes támadója: Egységes lett a csapat, de kérdés, újra kell-e építeni a keretet a nyáron

– Annak idején mennyire voltak tisztában azzal, hogy szinte minden évben klubrekordot döntöttek a veretlenségi sorozatukkal?
– Ezt most így nagyon jól hangzik, de akkoriban nem tudtuk, hogy a klub korábbi csúcsait döntögetjük – mondta lapunknak Koltai Tamás, akinek 21, 19, 18, 13, 11 és kilencmeccses veretlenségi sorozata is volt győri színekben. – Visszagondolva, huszonegyet veretlenül teljesíteni egymás után nagy eredmény, az akkori csapataink szervezettségét és egységét mutatja, ahogyan a mostani is az. Én 2007 őszén kerültem fel a felnőttcsapatba, a tavasszal már sokat játszottam, és emlékszem a jó szereplésre, de nekem a bajnoki címünk évének veretlensége maradt meg élénken a fejemben.

–Mit szól ahhoz, hogy az ETO visszatérhet Európába?
– A gyirmóti U19-es és felnőtt segédedzősködésem miatt sűrű hétvégéim vannak, de az ETO-meccsek többségét láttam, és egyáltalán nem tartanám korainak az európai kupaszereplést. Nagyon egységes lett a csapat, de kérdés, újra kell-e építeni a keretet a nyáron. Ha egy együttes a tudásával a többi előtt végez, tehát megdolgozott érte, megérdemli az indulást. Fontos ugyanakkor, hogy reális célt határozzanak meg: ha egyértelműen erősebb együttessel kell megküzdenie, a továbbjutás vágya ellenére tudnia kell, hol a helye.

– Az ETO a tavasszal mindössze tíz percet futballozott hátrányban. Mennyit számít ez egy ilyen sorozatnál?
– Rengeteget, hiszen az NB I-ben is apróságokon múlik a pontszerzés. A győriek dolgát könnyíti, hogy az ellenfelek nem rúgják be könyörtelenül a helyzeteiket, ellentétben velük. Például a Fehérvár elleni idegenbeli siker is ilyen. Legutóbb az Újpest is vezetést szerezhetett volna, és több olyan meccs is akadt, amely nem az ETO-nak állt. A játék alapján nem gondolnám, hogy ez a későbbiekben visszaüt. Az előző két fordulóban kifejezetten jól futballoztak a győriek, összeállt a csapat. Edzői szemmel nézve kiváló játékosprofilokból állították össze, jó a szakmai stáb is.

NB I 
31. FORDULÓ
Május 9., péntek
20.00: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 10., szombat
14.30: Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
19.30: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Május 11., vasárnap
13.00: Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Ferencvárosi TC3017  9  456–28+28 60 
  2. Puskás Akadémia3017  6  749–33+16 57 
  3. Paksi FC3016  7  762–43+19 55 
  4. ETO FC Győr301310  747–35+12 49 
  5. MTK Budapest3012  71149–41  +8 43 
  6. Diósgyőri VTK301011  938–45  –7 41 
  7. Újpest FC30  8121033–41  –8 36 
  8. Fehérvár FC30  8  71534–45–11 31 
  9. Nyíregyháza 30  8  71528–50–22 31 
10. Zalaegerszegi TE30  7101335–42  –7 31 
11. Debreceni VSC30  8  61647–55  –8 30 
12. Kecskeméti TE30  4121429–49–20 24 

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője

Labdarúgó NB I
3 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 órája

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
16 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
18 órája

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
22 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
23 órája
Ezek is érdekelhetik