MK: Az Újpest a minimumból kihozta a maximumot – Hornyák Zsolt

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 07:41
null
Hornyák Zsolt szerint az Újpest a minimumból kihozta a maximumot (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest FC 2–1-es győzelmével búcsúztatta a Puskás Akadémiát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 


Hornyák Zsolt,
a Puskás Akadémia vezetőedzője a kupabúcsú után a következőket monda.

„A csapatom hozzáállása extra volt, mindenki azon volt, hogy továbbjussunk, azonban elkövettünk két olyan hibát, amire aztán ráfizettünk. Az egyenlítő gól előtt az ellenfél kapusa óriási ziccert védett, úgy éreztem, ha az bemegy, akkor nagy esélyünk lett volna fordítani, s nyerni a rendes játékidőben.Azt gondolom, az Újpest nagy kérdőjeles tizenegyesből szerezte meg a vezetést, a második gólnál óriási védekezési hibát vétettünk, lezártuk a lesvonalat, passzívak voltunk, és az egyenlítésünk után alig fél perccel hagytuk, hogy az ellenfél visszavegye a vezetést. Ez után már nem volt idő, hogy visszajöjjünk a játékba, pedig végig mi domináltunk. Több volt ebben a mérkőzésben, ha Kiss Tamás az első félidőben berúgja a helyzetét és azzal mi szerzünk vezetést, akkor más kimenetele lett volna. Kár érte, más terveink voltak.

Kiemelte, az újpestiek egyértelműen védekező taktikával érkeztek Felcsútra, alig lőttek kapura, de a minimumból kihozták a maximumot.

Michael Oenning, az Újpest FC vezetőedzője így látta a továbbjutást.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyernünk ezt a találkozót és továbbjutottunk a Magyar Kupa következő fordulójába. Számítottunk arra, hogy kemény, nehéz mérkőzés vár ránk, mindkét csapat akarta a győzelmet, s ennek megfelelően taktikailag igen felkészülten lépett pályára. Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz lesz a Puskás Akadémia védelme mögé kerülnünk, ezért is kellett a saját védekezésünkre nagy hangsúlyt fektetni. Ez sikerült, és azzal párosult, hogy helyzeteket is kialakítottunk, s az első félidőben kaptunk egy tizenegyest, amelyet értékesítettünk, így előnnyel mehettünk a szünetre. Ezután nagy nyomást helyezett ránk az ellenfél, egyenlített is, de nem aggódtam amiatt, hogy elveszítenénk a mérkőzést, bíztam a játékosaimnak, s nem sokkal később jött is a második találatunk. Önbizalomnövelő számunkra ez a siker, kicsit meg is ünnepeljük ma, de holnaptól már a következő bajnokira koncentrálunk.

Hozzátette, a sikert elsősorban a jó labdakezelésnek köszönhetik, ebben nőttek az ellenfelük fölé. Továbbákiemelte Tallo és Beridze remek támadómunkáját, utóbbi nagyon szép góllal tette fel az i-re a pontot.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 1–2(0–1)
Felcsút,
Pancho Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Takács J.
PAFC:Tóth Balázs – Szolnoki, Spandler, Joao Nunes, Nagy Zs. – Plsek (Baluta, 65.), Van Nieff – Slagveer (Komáromi, 30.), Knezevic (Géresi, 65.), Kiss T. – Mance (Corbu, 65.).Vezetőedző:Hornyák Zsolt
Újpest:Pajovics – Pauljevics, Risztevszki, Kasztrati, Antonov – Onovo, Kutrumbisz, Csongvai (Katona Mátyás, 68.), Croizet (Mitrovics, 57.) – Beridze (Perosevic, 88.), Tallo.Vezetőedző:Michael Oenning

Gólszerző:Joao Nunes (83.), ill. Tallo (45+2. – 11-esből), Beridze (84.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Mol Fehérvár–Budafoki MTE
Újpest FC–Mezőkövesd
Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC
Debreceni VSC–MTK Budapest

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Umathum Ádám: Nagyon értékes győzelmet arattunk

Bajnokok Ligája
2025.11.28. 12:37

UEFA Ifjúsági Liga: idegenben szerzett előnyt a Puskás Akadémia az FCSB ellen

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 16:20

Mondovics Kevin: A saját futballunkat játszva továbbjuthatunk

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 10:44
Ezek is érdekelhetik