NB I: még Böde Dániel is megijedt a Puskás Akadémia labdarúgójától

2018.11.29. 15:37
Hegedűs János maga sem gondolta volna, hogy egyszer a felezővonalon túlról lő gólt, s azt éppen a Ferencváros ellen teszi. Bár a 22 éves védő már szerepelt a felnőttválogatott keretében, a honi futballszurkolók nyilván e találata után jegyezték meg igazán a nevét. A Sportkrém stábjának elárulta, még Böde Dánielt is megijesztette, valamint beszélt arról, mit tart pályafutása eddigi legnagyobb sikerének, továbbá megmutatta szokatlannak mondható tetoválásait is.    

„Böde Danival beszélgettünk a meccs után, ugye, őt küldtem el előlem – idézte fel a Puskás Akadémia játékosa, mi történta felezővonalon túlról szerzett góljaelőtt. – Mondta, ha neki ezért leveszik a fejét, akkor én rosszul fogok járni. A gólom után sok pozitív visszajelzést kaptam, de érkezett negatív is, nyilván a Fradi-tábor részéről, de ezt el tudom fogadni, hiszen nem minden nap kap a csapatuk egy ilyen véleményezhető gólt. Sokan azt mondják, Dibusz Dénes hibázott, de én szeretném őt felmenteni, hiszen szakmai szemmel jó helyen állt. Ha Radó Andrást indítottam volna, akkor ő kontroll alatt tudja tartani, egy az egy elleni szituációban jobb pozicíóba kerül. Szerintem nem volt hibás a gólban.”

Videónkban beszél a Magyar Kupa-döntőben kihagyott tizenegyeséről, valamint a tetoválásait is szemügyre vehetik. Ha még többet szeretne megtudni a Puskás Akadémia FC védőjéről, keresse pénteken a Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér

Európa-liga
14 perce

A Fradi-tábor már úton a San Siróba – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
2 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
4 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
5 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
5 órája

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
18 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
20 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
23 órája