DVSC: Könyves nem játszhat a Honvéd ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.02. 09:55
Az elmúlt bajnoki fordulóban a Vasas ellen ugyan a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára Könyves Norbert, a DVSC támadója, ám mindössze 15 perc játék után le kellett cserélni, miután rásérült a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen összeszedett korábbi sérülésére.

A 8 bajnoki találatával (Takács Tamással holtversenyben) csapata házi gólkirályának számító Könyves Norbert a Honvéd ellen a hétvégén biztosan nem léphet pályára.Könyves Norbert a Honvéd ellen a hétvégén biztosan nem léphet pályára.

„Az a sérülés újult ki, amelyet összeszedtem Felcsúton. Bízom benne, hogy nem komoly túlságosan, egyelőre pihennem kell vele. A szakemberek azt mondják, ilyen típusú sérülése a futóknak szokott lenni” – mondta a debreceni futballista a Hajdú-bihari Naplónak.

„Az benne a kellemetlen, hogy nem lehet pontosan előre látni, mikor jön rendbe. Amikor azt hisszük, már minden oké, akkor gyakran kiderül, hogy még nem. Hétvégén biztosan nem állhatok még a csapat rendelkezésére, de nagyon reménykedem, hogy talán az azt követő héten, de inkább nem ígérnék semmit, mert nem tudhatom, mikorra jön rendbe. Nagyon bántott, hogy nem tudtam a Lokit segíteni, előtte jó formában voltam, bíztam benne, sikerül a Vasas ellen is jól játszanom” – idézte Könyvest a megyei lap.

NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Budapest Honvéd–Debreceni VSC Budapest,Bozsik József Stadion
17.00: Vasas FC–Paksi FC
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: Balmazújváros–Újpest FC
Balmazújváros, Városi Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Miskolc, Diósgyőr, DVTK Stadion
17.00: Haladás–Puskás Akadémia FC
Szombathely,Haladás Stadion
19.30: Videoton FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Felcsút,Pancho Aréna
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
23 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24