Labdarúgás: Nem látom a koncepciót – Tornyi Barnabás
Tornyi Barnabás úgy véli, nemcsak őt, hanem a sikeres edzőket írták le Magyarországon. „Nem vitatom, hogy a világraszóló sikerek és a magyar sikerek vagy részsikerek között nagyon nagy a különbség. Nem vitatom, hogy néha helyén van a magyar labdarúgás, néha pedig azon alul. Akik azonban Magyarországon bemutatták, hogy tudnak sikeresek lenni – itt bajnokcsapatok, kupacsapatok, bennmaradó csapatok, feljutó csapatok edzőiről, mindenkiről beszélhetek, aki a magyar edzőképzésben régen részt vett, vagy éppen bizonyított –, azoknak talán lejárt az ideje. De jó lenne, ha lenne kivétel” – nyilatkozta Tornyi, aki azt is elmondta, szerinte mit jelent sikeres edzőnek lenni.
„Mindig az határozza meg, mi az elvárás, milyen körülmények között. Például feljuttatni egy csapatot az NB II-ből. A saját példámról, a Diósgyőr öt év alatt hét edzővel nem jutott fel az NB II-ből, és felkértek edzőnek, hogy jussunk fel az NB I-be. Ugye, hogy hatalmas siker volt? Én úgy éltem meg, mert ez egy nemes feladat volt.”
Úgy érzi, kívülről objektívebb véleménye lehet a magyar labdarúgásról. Elárulta: „Az egyik (az Eb) volt az eufória, a megérdemelt siker gyümölcsét leszakítani. Igen, megérdemelt volt, amit a szurkolók csináltak, és amivel támogatták a magyar válogatottat. Nagy szívdobogást okozott nekem, hogy ezt elérte Magyarország. Le a kalappal az abban szereplőknek vagy az azt előkészítőknek, mert lehet, hogy nem az csinálta a fő munkát, aki odakerült a végén. Viszont az azt követő állapot nem visszaesés volt, hanem tendenciában nem indult el az a folyamat, aminek el kellett volna indulnia. Hiszen Király Gabi, Gera Zoli, Juhász Roli, azok a játékosok után, akik akkor még ott voltak, kellene, hogy látszódjon a csapatépítés következő fázisa. Ez nem következett be, sőt, voltak buktatók.”
„Nem látom a koncepciót. Valaki legyen szíves letenni egy hosszú távú, egy középtávú és egy rövidtávú tervet, amely magában foglalja a magyar hagyományokat, magában foglalja, hogy genetikailag, ha mi erre születtünk, ezt aknázzuk ki – árulta el arról, ha esetleg felkérnék tanácsadónak, hogyan fogalmazná meg tanácsait. – Azt szokták mondani, hogy a futballhoz mindenki ért, én azt mondom, hogy az az edző, aki behunyja a szemét, és saját magának nem tudja meghatározni a saját célját, és nem tudja az ahhoz való utat, és nem alázatos a foci iránt, az nem edző.”
„Alázat nélkül nem lehet csinálni. Márpedig, ha követelményrendszerünk van, és az MLSZ meghatározza, milyen feltételeknek kell megfelelni, akkor ne csak licencben, oklevélben vagy épp kreditpontban határozza meg, hanem igenis tessék számon kérni azt a részét, ami naponta történik a pályán. És ebben a legfőbb az edzői pozíció, aki a családot, a játékost nemcsak képezi, hanem neveli. Ez nem edzőképzés, hanem tessék úgy hatni az edzőkre, hogy imádatig, önsanyargatásig szeressék azt, amit csinálnak, és arra készüljenek fel. A tudományos háttér megvan, az akarat, a szándék kell, hogy belülről jöjjön. Hogy valaki edzői pozícióban van, vagy edző, az nálam hatalmas különbség.”
Elmondta, optimista a magyar labdarúgást illetően, és hazajönne dolgozni, ha hívnák. „Értelmes feladatra, olyan megbízásra, amelyben átadhatom a tapasztalatomat, hiszen már 37 éve, hogy edző vagyok. Bejártam ungot-berket, tapasztaltam különböző szinteken, és látom azt, hogy most már nem nomád ez az egész, hanem támogatott. Látom, hogy a helyszínek és a tudományos háttér megvan. Szombaton néztem egy ifi kettes meccset, amelyen pályaedzője volt az ifi kettő edzőjének, és műszeresen fenn van a GPS-rendszer. Ez hatalmas változás.”
