FTC: Böde Dánielt szerződtetné a Lech Poznan – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.16. 10:01
null
Az Újpest ellen duplázó Bödére felfigyeltek Lengyelországban (Fotó: Veres Viktor)
Az eurosport.onet.pl szerint a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő, Kádár Tamást, Lovrencsics Gergőt és Holman Dávidot is foglalkoztató Lech Poznan szerződtetné Böde Dánielt, a Ferencváros csatárát.

Böde Dániel nagyszerűen kezdte a szezont, nyolc mérkőzésen tíz gólt szerzett az NB I-ben. A Lech Poznan ugyanakkor bajban van a gólszerzéssel, az egész csapat szintén nyolc találkozót követően mindössze öt találatnál jár, az együttes négy ponttal a bajnokság utolsó előtti helyén tanyázik.

Böde hajlik a hosszabbításra

A Nemzeti Sport Online információja szerint a zöld-fehérek már tárgyalnak az új szerződésről Böde Dániellel, aki hajlik a hosszabbításra. A 29. életévét októberben betöltő csatár ugyanis nem feltétlenül gondolkodik külföldi folytatásban karrierjének ezen szakaszában.

Bővebben erről itt!

Az Eurosport információja szerint a Lech már 2013-ban szerződtette volna Bödét, a csúcsformában futballozó támadó megszerzése pedig újra napirendre került. A csatár szerződése 2016 nyarán lejár a Ferencvárossal, így ha nem hosszabbítanak a felek, még a télen tudja értékesíteni játékosát a Fradi, különben ingyen elveszíti.

Az, hogy a jövő nyárig érvényes Böde szerződése a Fradival, egyben azt is jelenti, hogy a télen szabadon tárgyalhat a kérőkkel. A Legia Warszawa is így szerezte meg a nyáron Nikolics Nemanját, akinek lejárt a szerződése a Videotonnal.

A Lech Poznan már három magyar futballistát alkalmaz, Holman Dávid kölcsönszerződése az év végén jár le, mellette Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő is Böde kérőjénél játszik.

Piotr Rutkowski, a Lech alelnöke korábban a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, három játékosnál többet nem szeretnének egy külföldi nemzetből foglalkoztatni, valamint arról is beszélt, Holmannak bizonyítania kell, hogy maradhasson.

Böde érkezése tehát azt is jelentené, hogy az egyik, most is a Lechnél futballozó magyarját nem tartja meg a klub.

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
3 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
3 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
4 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
5 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
5 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
7 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
8 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
10 órája