MK-döntő: Megrúgták a tizenhét éves fiamat - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 22:37
null
A Videoton játékosai gratuláltak a Fradinak, de aggódtak az edzőjük fiáért (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Magyar Kupa 2014–2015-ös kiírásának győztese a Ferencváros lett azzal, hogy az Üllői úton 15 ezer néző előtt rendezett fináléban 4–0-ra legyőzte a Videotont. Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője megerősítette Sándor György szavait, szurkolók megrúgták tizenhét éves fiát. A székesfehérváriak edzője a mérkőzéssel kapcsolatban gratulált az FTC-nek. Thomas Doll, a győztes csapat vezetőedzője elmondta, most nagy ünneplés vár rájuk, és holnap reggelre minden magyar dalt megtanul.

 

„Jól kezdtük a mérkőzést, rengeteg helyzetet alakítottunk ki az elején, miközben a Fradinak kevés ziccere volt – mondta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője. – A második játékrészben nagyon hatékonyan futballozott ellenfelünk, és megérdemelten nyert. Nem tudom, mi történt pontosan a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóinkhoz odakerült néhány Fradi-szurkoló, és megrúgták a tizenhét éves fiamat. Lényegtelen most a helyszín, ez sehol a világon nem történhetett volna meg, független a stadiontól, de természetes, hogy aggódtam a fiamért.”

„Nem akarom kisebbíteni Thomas Doll érdemét a győzelemben, kiváló edző, nagyszerű együttese van, de én most a saját csapatommal, és az objektív tényezőkkel szeretnék foglalkozni. A mai napon, a kupadöntőben felülmúlt minket a Fradi, a bajnokságban viszont mi voltunk jobbak. Erős csapattól kaptunk ki ma, szeretnék pozitív maradni a vereség ellenére.”

„A Fradi szurkolói nagyszerű hangulatot teremtettek, de a mi drukkereink is kitettek magukért. Nem szabad elfelejteni, hogy a Bajnokok Ligájában két meccsen dőlnek el a találkozók, ott nem csak idegenben kell játszanunk, az más lesz, mint a mai kupadöntő.”

„Az első félidőben voltak problémák azzal, hogy megtaláljuk a játékunkat – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Sokszor elszórtuk a labdát, szerencsénk is volt, Dibusz Dénesnek bravúrokat kellett bemutatnia. Eddig a negatívumok, mert a második játékrész sokkal jobban sikerült, nagyon elégedett vagyok a srácokkal.”

„Négy–nullára nyertünk, de ez nem feltétlenül tükrözi híven a látottakat. Másfél éve dolgozom itt, nagyon boldoggá tesz, hogy ma végre kupát tudtunk szerezni. Hosszú éjszakánk lesz, holnap reggelre az összes magyar dalt megtanulom!”

„Nagy Ádám kezdő tizenegybe nevezésében volt kockázat, de aki látta, hogy játszott és edzett az elmúlt hetekben, az tudja, megérdemelte ezt. Gera Zoltán és Somália is ott volt mellette, meg lehetett ezt a lépést húzni. Tetszett a játéka, a végére egy kicsit elfáradt, de ez természetes. Bízom a fiatal játékosokban, képesek egy ilyen döntőn is jól teljesíteni.”

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik