Haladás: amíg nincs szerződés, nem edzenek Rocchiék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.18. 06:43
Tommaso Rocchi a vasárnapi Haladás–Pécs bajnokit (1–1) követően sem tudta megmondani, mikor lesz hivatalosan a szombathelyiek játékosa.

„Először Kecskeméten láttam a Haladást, s most itt, Szombathelyen. Az első félidőben nagyon kevés esemény történt, óvatosan futballoztak a csapatok. A második már több izgalmat hozott, de azért, mert rendkívül nagy volt a távolság a csapatrészek között. A második félidőben többet is futottak a játékosok. Hogy mikor leszek a Haladás futballistája? Erre egyelőre nem tudok válaszolni, a hét elején már erről is többet tudok mondani" – mondta a meccset a lelátóról figyelő Rocchi a Nemzeti Sportnak.

Az olasz és a vele együtt a klubhoz tartó brazil Emílson Cribari még nem találkozott a Haladás keretével, s addig edzeni sem szándékoznak az együttessel, amíg nincs aláírt szerződésük. A meccset kettejük közül csak Rocchi nézte, Cribari betegségre hivatkozva a szállodában maradt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik