Kaposvár: az elnök nem a csapat szereplése miatt távozott

2013.08.08. 08:51
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, lemondott a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi elnöke, Horváth Miklós. A sportvezető a kaposváriak honlapján indokolta a döntését.

„Hatvanöt éves lettem, nyugdíjba megyek, ez pedig azt jelenti, hogy elvesztem azt a hátteret, ami megvolt, és a kapcsolatrendszerem is szűkül. A másik érvem pedig az volt, hogy annyira megváltozott a futballfinanszírozás gazdasági piaca, hogy sokkal nagyobb összefogás kell, mint eddig. Ebben a megváltozott gazdasági környezetben, ahol a játékoseladás már szinte minimális – holott korábban Kaposvár ebből rengeteg bevételre tett szert –, már más csatornákat kell megnyitni. Azt érzem, hogy ezzel a megoldással talán felhívom erre a figyelmet” – nyilatkozta Horváth Miklós a rakoczifc.hu-nak.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a kaposvári együttes közel áll egy régóta várt főtámogatói szerződés megkötéséhez, ami az elnöki poszt kérdésére is megoldás jelenthet. Jelenleg Illés János ügyvezető tölti be az elnöki tisztet, de legkésőbb 2014. február 1-ig kinevezik az új sportvezetőt. Horváth Miklós a rakoczifc.hu-nak.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a kaposvári együttes közel áll egy régóta várt főtámogatói szerződés megkötéséhez, ami az elnöki poszt kérdésére is megoldás jelenthet. Jelenleg Illés János ügyvezető tölti be az elnöki tisztet, de legkésőbb 2014. február 1-ig kinevezik az új sportvezetőt.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
2026.05.01. 15:27

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30