MTK: a sérültek közül Kanta játékára van a legnagyobb esély

2012.09.28. 12:52
Címkék
Az MTK labdarúgócsapatának múlt heti összecsapásán Kanta József, Könyves Norbert és Vadnai Dániel is kisebb rúgást kapott, közülük Kanta játékára van a legnagyobb esély a Siófok ellen ma este, míg Rafa Wolfe ismét rendelkezésre áll.

„A Siófoknak nem egy olyan mérkőzése volt, amelyen a javára is billenhetett volna a mérleg nyelve, de nem volt szerencséje – mondta az MTK honlapjának Garami József. – A siófokiak több új játékost is szerződtettek, és bár sok a sérültjük, a Ferencváros elleni mérkőzésen egységes csapat benyomását keltették. Jól megszervezték a védekezésüket, és veszélyes kontrákra is képesek. Ami minket illet, fontos lenne, hogy a kulcsjátékosok megfelelő teljesítményt nyújtsanak a találkozón, és bár az összeállítás még változhat attól függően, hogy ki tudja vállalni a játékot, fontos lenne a sikeres szereplés, mert a következő fordulótól kezdve folyamatosan olyan csapatok ellen lépünk pályára, amelyek a tabella első felében helyezkednek el.”Garami József. – A siófokiak több új játékost is szerződtettek, és bár sok a sérültjük, a Ferencváros elleni mérkőzésen egységes csapat benyomását keltették. Jól megszervezték a védekezésüket, és veszélyes kontrákra is képesek. Ami minket illet, fontos lenne, hogy a kulcsjátékosok megfelelő teljesítményt nyújtsanak a találkozón, és bár az összeállítás még változhat attól függően, hogy ki tudja vállalni a játékot, fontos lenne a sikeres szereplés, mert a következő fordulótól kezdve folyamatosan olyan csapatok ellen lépünk pályára, amelyek a tabella első felében helyezkednek el.”

Legfrissebb hírek

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
12 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
15 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
32 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
36 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
1 órája

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
1 órája