Győri ETO: a vezetőség nem szól bele Takács és Sándor ügyébe

2012.09.27. 09:22
Címkék
A Győri ETO vezetősége nem kíván beleavatkozni Takács Ákos és a Sándor család ügyébe. A győri klub labdarúgója a hét végi Videoton–ETO mérkőzést követően azzal vádolta meg Sándor Györgyöt, a hazaiak középpályását, hogy megütötte őt, de ezt nem hiszi el a székesfehérvári játékos édesapja, Sándor István, aki történetesen a győriek második számú csapatát irányítja.

„A fiam nem ütött meg senkit” – mondta Sándor István, a megvádolt játékos édesapja, és a szülőtől elfogadható, ha azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy igaz a feltételezés, és „mérget vennék rá, hogy a fiam ártatlan”. A szituáció azért érdekes, mert Sándor István az ETO alkalmazottja, az NB II-es csapat edzője. Győrben maximálisan elégedettek a munkájával, tisztelik őt – ám most saját klubja játékosát vádolja hazugsággal. Azt, aki sérülése, eltiltása vagy formahanyatlása esetén még az ő keretébe is bekerülhet…

„Nem hiszem, hogy túl kellene lihegni az esetet – mondta Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezető igazgatója. – Beszélgettem az esetről Sándor Pista bácsival, és azt hiszem, külön kell választani az ügyet. Ő nem mint a Győr második csapatának edzője, hanem mint az érintett játékos édesapja nyilatkozott, így aligha lehet elfogulatlan, ebben egyet is értettünk. Abban maradtunk, hogy fia, Sándor György felnőtt ember, aki vállalja tettei következményeit, és megvédi magát, ha igaztalanul vádolják. Ebbe nekünk futballklubként nem kell beavatkoznunk.”

„Ha ebben az ügyben Sándor Istvánnak és Takács Ákosnak bármiféle gondja van egymással, tisztázzák a helyzetet. Itt nem munkáltatói kérdésről van szó, ezért ilyen beszélgetést nekem klubvezetőként nem kell sem ösztönöznöm, sem akadályoznom. Mondom, felnőtt emberek, ezt rájuk bízom” – mondta Klement Tibor.

Legfrissebb hírek

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 perce

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
29 perce

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
32 perce

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
41 perce

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
59 perce

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvédot – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
1 órája