FTC: az ideiglenes pálya nem kapná meg Albert Flórián nevét

2012.09.28. 14:26
Címkék
A kiemelt mérkőzéseket a Puskás Ferenc Stadionban játszhatja majd az FTC – mondta a Digi Sport reggeli adásában Kocsis Máté. Az FTC alelnöke szerint a többi mérkőzést a X. kerületben található népligeti sporttelepen rendezik meg, amely azonban nem kapná meg Albert Flórián nevét.

Egyelőre nincs pontos időpont arra, hogy mikor kezdik bontani a Ferencváros Üllői úti stadionját – mondta Kocsis Máté, az FTC alelnöke a Reggeli Startban. Úgy fogalmazott, „nem tudjuk pontosan a bontás kezdésének idejét. Valamikor az év elején, januárban, februárban vagy március elején kezdődhet a munka. Erről még korai lenne nyilatkozni.” Kérdésre válaszolva, hogy a munka befejeződhet-e 2014 végére, a józsefvárosi polgármester azt mondta: „ez egy optimális forgatókönyv, most azért küzdünk, hogy megvalósuljon.”

Addig a csapat a X. kerületben lévő népligeti sporttelepre költözik. A kiemelt mérkőzéseket azonban – különösen akkor, ha elhúzódik az építkezés –, a tervek szerint nem itt, hanem a Puskás Ferenc Stadionban rendeznék. A költözés idejére az Albert Flórián nevet nem viszik át az ideiglenes létesítménybe, azaz a párezres lelátóval bíró focipályát nem nevezik át a Császár nevére.

Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
5 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
18 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
21 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
38 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
41 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
1 órája