Felkészülés: Coulibaly duplázott a második Kosice elleni meccsen

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 20:35
Címkék
A DVSC-Teva 3–1-re megnyerte második mai felkészülési mérkőzését az MFK Kosice ellen.

A dvsc.hu tájékoztatása szerint a második edzőmérkőzésen a Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Szakály, Farkas – Kulcsár, Coulibaly összeállítású csapat kezdett. Selim Bouadla, Varga József, Roguy Meyé és Illés Gyula sérülés miatt nem léphetett pályára.

Az 5. percben tizenegyeshez jutott a Loki, amelyet Adamo Coulibaly higgadtan használt ki. A 24. percben pedig növelte előnyét a debreceni együttes: Korhut jobb oldali szabadrúgása után a beívelt labdát Coulibaly a hosszú sarokba csúsztatta.

A kassai csapat később lőtt egy kapufát, míg a Lokiban Kulcsár és Coulibaly szerezhetett volna újabb gólokat

Az 54. percben újabb büntetőt rúghatott a DVSC, ezúttal Bódi Ádám értékesítette, majd nem sokkal később szépítettek a vendégek, kialakítva ezzel a 3–1-es végeredményt.

 

NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS
DVSC-Teva–MFK Kosice (szlovák, I.) 3–1 (2–0)
Debrecen, 1100 néző. Vezette: Veizer.
DVSC: Novakovics (Verpecz 46.) – Nagy Z., Simac (Máté 46.), Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos (Yannick 57.), Szakály, Farkas (Csorba 57.) – Kulcsár, Coulibaly (Nikolic 46.)
Gól: Coulibaly (6., 24. – az elsőt 11-esből), Bódi (54. – 11-esből), ill. Karas (63.)
Forrás: dvsc.hu

 

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
25 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
35 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
51 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
52 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
54 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik