Felkészülés: az Újpest legyőzte szaúdi ellenfelét

2012.07.17. 21:21
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest 3–1-re legyőzte a szaúd-arábiai al-Faiszalit nemzetközi felkészülési mérkőzésen a belgiumi edzőtáborában. A lila-fehérek góljait Zamostny Balázs, Kovács Dániel és Remili Mohamed szerezték.

Az ujpestfc.hu jelentése szerint a lila-fehérek kezdőjében öt próbajátékos kapott szerepet: a korábban már pályára lépő Cevik Ramazan mellett a belga U21-es válogatott Naim Aarab, a Real Madrid-nevelésű José María „Chema" Antón, valamint Ivica Milutinovics és Filip Sztaniszavljevics.

Először a 25 esztendős szerb középpályás, Sztaniszavljevics hívta fel magára a figyelmet, amikor a 15. percben 23 méterről kapufát rúgott. A 24. minutumban már vezetett az Újpest: Aarab indításából Zamostny Balázs lépett ki, aki higgadtan a hálóba gurított. 1–0

A 37. percben aztán egyenlített az al-Faiszali, amikor al-Dosszari 25 méterről kilőtte a jobb alsót. 1–1

A döntetlennel véget érő első félidő után a második játékrész változatos futballt hozott, előbb Ramazan beadását Kovács Dániel fejelte kapura, ám a szaúdi kapus hárított, majd a túloldalon Christophe Grondin hagyott ki egy helyzetet.

A 64. percben Remili Mohamed ment el a jobb oldalon, és középre adását Kovács Dániel továbbította öt méterről a kapuba. 2–1

Két perccel később az imént gólt szerző Kovács centerezését Zamostny vágta kapásból a hálóba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A rendes játékidő utolsó percében Balogh Balázs és Remili kényszerítőzött, végül az utóbbi lőtt a hosszú sarokba 10 méterről, ezzel beállítva a végeredményt. 3–1

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest (magyar)–al-Faiszali (szaúdi) 3–1 (1–1)
Újpest: Horváth T. – Szokol, Aarab (Mihajlovics, 63.), „Chema” Antón (Pollák, 73.), Milutinovics – Ramazan (Balogh B., 70.), Sztaniszavljevics, Vasziljevics (Nagy P., 63.), Kovács D. – Remili, Zamostny. Vezetőedző: Jos Daerden.
Gólszerzők: Zamostny (24.), Kovács D. (64.), Remili (90.), ill. al-Dosszari (37.)
Forrás: ujpestfc.hu

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

Atlétika
2 perce

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
11 perce

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
28 perce

Nem bírt hazai pályán a Radnicskivel a Topolya

Minden más foci
33 perce

147-es brék, O’Sullivan kikapott Thepchaiya Un-Noohtól a World Open döntőjében – videók

Egyéb egyéni
36 perce

NB II: Vasas FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
39 perce

Vízilabda: remek hétvégét zárnak a KSI fiataljai

Utánpótlássport
46 perce

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
48 perce
Ezek is érdekelhetik