Felkészülés: a DVSC-Teva legyőzte a Mezőkövesdet

Vágólapra másolva!
2012.07.21. 19:49
Címkék
A BL-selejtező visszavágójára készülő DVSC-Teva labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a másodosztályú Mezőkövesd ellen, adta hírül a dvsc.hu.

Ez az eredmény éppen elég is lenne a továbbjutáshoz az albán Skënderbeu ellen a selejtező 2. fordulójának visszavágóján, bár ezen a találkozón a hajdúságiak első sora nem kapott lehetőséget. A vendéglátóknál ugyanis azok léptek pályára, akik kihagyták a keddi BL-mérkőzést.

A debreceniek a 40. percben szereztek vezetést, Ibrahima Sidibe lövését követően a labda visszapattant a mezőnybe, a nyíregyházi kölcsönadásból hazatérő Csorba Szabolcs pedig gólra váltotta a lehetőséget.

A második félidőben három említésre méltó esemény történt. Előbb a szünetben érkező Farkas II Balázs hagyta el kilenc perc múlva a pályát, majd Sidibe hathatós közreműködésével – gólpasszt adott a szenegáli támadó – Lucas duplázta meg az előnyt. A mezőny legjobbja, Sidibe a végén még a kapufát is eltalálta, másodszor.

A vendégeknél pályára lépett Bényei Balázs, aki – Ségér Dáviddal együtt – kölcsönjátékosként nagy valószínűséggel a DVSC-től a mezőkövesdiekhez kerül.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–MEZŐKÖVESD 2–0 (1–0)
Debrecen, 1000 néző. V: Veizer
DVSC: Verpecz (Polekszics, 46.) – Bernáth (Oláh G., 67.), Ludánszki (Albert, 46.), Szűcs, Ferenczi – Dombi (Mokánszki, 72.), Oláh G. (Spitzmüller, 46.), Burics (Lucas, 46.) – Csorba (Farkas, 46.; Vinicius, 55.), Mokánszki (Nikolic, 46.), Sidibe
Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs (Bényei, 46.), Lakatos, Elek, Éles – Dobos, Bagi, Jeremiás, Bogdán, Szabó V. – Kemény
Gólszerző: Csorba (40.), Lucas (60.)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
25 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
34 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
50 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
51 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
54 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik