NB I: Prukner elismerte, hogy tárgyal a kaposváriakkal

2012.06.07. 12:48
Címkék
Prukner László elkezdte a tárgyalásokat a Kaposvári Rákóczival hazatéréséről, ám a futballedző csak presztízse helyreállítását garantáló feltételek mellett ülne le bármelyik kispadra. A ZTE-vel kieső tréner élete legrosszabb évén van túl, ma már kevesebb kompromisszumot kötne, és hiányolta az összefogást Zalaegerszegen. Minderről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.

„Sisa Tibor távozásával megnyílt a lehetősége annak, hogy visszatérjek Kaposvárra, ahol 28 évig dolgoztam. Illés János klubvezetővel szerdán megvolt az első puhatolózó tárgyalásunk, a szándékaim felől érdeklődött – a héten folytatjuk a megbeszéléseket. Nem egyszerű a helyzetem, az elmúlt két évben magam is sokat változtam, szélesedett a látóköröm, sokat tanultam, nyitottabbá váltam. Úgy szabad csak visszamennem a Rákóczihoz, ha eredményes tudok lenni, máshova is csak olyan feltételekkel érdemes szerződnöm. A közvéleményben az elmúlt év megtépázta a presztízsemet. Szeretném kiásni magam a gödörből” – mondta a műsorban Prukner László.

A ZTE-kiesés kapcsán úgy fogalmazott: „Életem legrosszabb bajnoki éve volt, megviselt nagyon. Amikor a ZTE-hez szerződtem, nem látszott, hogy nyílt szembenállás lenne az öltözőben, ám később mély, lappangó konfliktusok jöttek a felszínre. Tavasszal az anyagi bizonytalanságok megpecsételték a sorsunkat. Nem voltam jókor Zalaegerszegen, most kevés volt a városban is az összefogás.”

„Lovagolnék kicsit a szavakon: számomra sikertelen volt ez az év, de nem kudarc. Utóbbinak akkor nevezhetném, ha a végén a magammal szemben támasztott erkölcsi és munkaelvárásoknak nem tudtam volna megfelelni a tükörbe tekintve. Könnyen rásütik az edzőre: kudarcos. De a lelkemnek is jobban esik a sikertelen minősítés most” – tette hozzá az edző.

„Túl sok kompromisszumot kötöttem azért, hogy viszonylagos nyugalomban lehessen dolgozni. Eddigi pályafutásomban az én szintemhez képest korábban azért voltam sikeres, mert a párbeszéd híve vagyok, partnernek tekintve a játékosokat. Zalaegerszegen viszont a vezetőséggel együtt sem lehetett megoldani az öltözőbéli feszültségeket: még körültekintőbbnek kellett volna lennem. A tanulság számomra: nem kell mindig, minden körülmény ellenére kitartani” – mondta a zalaegerszegi hibákról.

„A ZTE kerete egyértelműen NB I-es társaság volt. Kevés lehetőségünk volt motiválni a játékosokat, jómagam egy focistát sem vittem oda magammal. Csoportok, klikkek alakultak: együtt, mint csapat, közösség nem funkcionált a ZTE, ezért estünk ki. Kevés volt az erős karakterű, nyerőjátékos” – vélekedett a kudarcról.

Legfrissebb hírek

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
6 perce

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
7 perce

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 perce

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
17 perce

Sok újonc és egy európai a vb-mezőny végén – NS-erősorrend, I. rész

Foci vb 2026
32 perce

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
37 perce

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
37 perce

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
46 perce
Ezek is érdekelhetik