DVTK: A gólomnál fontosabb volt a három pont - Fernando

User UserUser User
2012.03.26. 22:37
Címkék
A DVTK télen igazolt spanyol támadója, Fernando múlt szombaton a negyedik NB I-es bajnokiján megszerezte az első gólját A futballista a dvtk.eu-nak adott interjúban beszélt az Újpest elleni mérkőzésről és a góljáról.

„Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, mert egy erős ellenféllel találtuk szembe magunkat szombaton, és a szurkolóknak is fontos volt az Újpest elleni győzelem. Megszereztem az első gólomat Diósgyőrben, aminek természetesen örülök, de sokkal boldogabb vagyok amiatt, hogy mind a három bajnoki pont a miénk lett. Bízom benne, hogy a csapat folytatja a megkezdett utat és Siófokon ismét nyerni tudunk” – nyilatkozta Fernando a a DVTK hivatalos honlapjának. A támadó a góljára is kitért.

„Véleményem szerint egy nagyon szép támadás végén szereztük meg a vezetést, aminek során szépen folyt lábról lábra a labda. Vicente Arze passza után felismertem a lehetőséget, hogy hogyan tudok gólt lőni és egy kis szerencsével a kapuba lőttem. A DVTK mezében is volt már nagyobb lövésem, de azt az ellenfél kapusa bravúrral hárítani tudta. Persze a szerencsénél fontosabb a tudás és az önbizalom” – fogalmazott Fernando, aki azt is elmondta, időre van még szüksége ahhoz, hogy jobban megértse magát a társakkal.

Legfrissebb hírek

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
1 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
1 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
18 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
37 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája