Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.09. 15:47
Paulo Sousa, a Videoton FC portugál vezetőedzője egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg azon a személyes meghallgatáson, amelyet a tavaly szeptember 14-én félbeszakadt felcsúti barátságos labdarúgó-mérkőzésen történt állítólagos fejelése miatt csütörtök délután tartottak meg a Bicskei Városi Bíróságon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Felcsúton a FourFourTwo Magazin és a Videoton-Puskás Akadémia edzőinek vegyes csapata a Nemzeti Sport együttesével csapott össze, a mérkőzés második félidejében pedig Borbola Bence újságíró bal szeme felett nyílt sérülést szenvedett. Az eset után fejét három öltéssel varrták össze a kórházban. A sértett rendőrségi feljelentést tett Sousa ellen, mert állítása szerint a tréner lefejelte, s így okozott neki sérülést.

A feljelentést követően a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást súlyos testi sértés miatt.

A kihallgatások alapján megállapították, hogy nem történt közvádas bűncselekmény, így az ügyészség nem emelt vádat. Az ügy a területileg illetékes bicskei bíróságra került magánvádas eljárás keretében könnyű testi sértésként.

A csütörtöki meghallgatáson csak Borbola Bence, a Nemzeti Sport újságírója jelent meg. Az MTI érdeklődésére Laczkóné Tóth Beatrix, a Fejér Megyei Bíróság sajtótitkára elmondta, a személyes meghallgatás célja a békéltetés lett volna, amely magánvádas esetekben mindig kötelező. Az érdemi meghallgatás elmaradt, mert „a feljelentett egyéb elfoglaltságára hivatkozva kimentette magát a megjelenés alól”. A sajtótitkár hozzátette, ha a bíróság lehetőséget lát a békítésre, elképzelhető újabb meghallgatás.

Viszont ha a feljelentő ragaszkodik az eljárás folytatásához, akkor bírósági tárgyalásra kerül sor, ahol a feljelentőből magánvádló, a feljelentettből vádlott lesz. A tárgyaláson a magánvádlónak kell tanúkkal bizonyítani a feljelentett tettét. A következő tárgyalás időpontjáról Laczkóné Tóth Beatrix nem tudott tájékoztatást adni. Az MTI meg nem erősített információja szerint nem lesz újabb békéltetés, és a tárgyalásra április elején kerülhet sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik