Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!

2012.02.09. 13:34
Címkék
A Paks NB I-es labdarúgócsapata csütörtökön elindult tíznapos beleki edzőtáborába – Kis Károly vezetőedző már a tavaszi rajtra koncentrál. Az utazó keretben ott van a paksiak új játékosa, Eppel Márton is, akire az U21-es válogatottban még csatárként számítottak, új klubjában azonban a védő poszttal barátkozik, miközben a kezdőcsapatba vágyik.

„Négy kemény ellenféllel fogunk megmérkőzni – mondta a paksifc.hu-nak Kis Károly, a Paks vezetőedzője a csütörtökön kezdődő edzőtáborról. – Azonban hangsúlyozni szeretném, hogy mi nem ezekre a meccsekre, hanem a Debrecen elleni Ligakupa-meccsre, és a Pápa elleni bajnokira készülünk. Ugyanakkor ezek a találkozók remek alkalmat nyújtanak majd arra, hogy kialakuljon az a csapat, amelyik az előbb említett két tétmérkőzésen pályára lép."

A honlapon interjú jelent meg a kerettel utazó, új poszton játszó Eppel Mártonnal is, aki a holland NEC Nijmegenből érkezett két és fél évre a tavalyi ezüstérmeséhez.

„Mivel szabadon igazolható voltam, a télen sok klub megkeresett mint csatár, és az MTK-hoz lementem edzeni, és akkor jött az ötlet, hogy kipróbáljam magam védőként – mondta a 20 éves futballista. – Játszottam két-három felkészülési mérkőzésen, és kifejezetten jól ment, a Paksnak tetszett az ötlet, hogy védőként szerepeljek itt. Mivel új poszt, ezért bennem is vannak még kérdések, hogy mennyi idő, amíg ezt megtanulom. Az elsődleges célom, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, a másik, hogy megtartsam a helyem, a harmadik, hogy jól játsszunk, és kimagasló teljesítményt nyújtsak."

Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
4 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
17 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
44 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
1 órája

CR7 a házban!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik