KTE: Egy újabb lépcsőfokot haladtunk a felkészülésben - Szabó

2012.02.12. 22:24
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE szakvezetője, Szabó István a klub hivatalos honlapjának elmondta: a horvátországi felkészülési torna döntője során egy újabb lépcsőfokot haladt előre a csapat, s külön kiemelte játékosai hozzáállását.

„Gratulálok csapatnak, mert pontosan ennyivel voltunk jobbak az ellenfelünknél – utalt az NK Istra elleni találkozóra Szabó István. – Komolyan vette mindenki a finálét, erre utal a döntőben született 8 sárga lap is. Rajtunk kívül több ország első osztályú csapata is itt volt, négy nap alatt három mérkőzést játszottunk, nagyon kellett tehát a küzdőszellem is a döntőben. Jó pályán, igazi futballidőben rendezték a döntőt, sikerült egy újabb lépcsőfokot haladni a felkészülésben, ráadásul ez a tornagyőzelem az önbizalmunknak is jót tesz. Külön kiemelném a játékosok példás hozzáállását, de a mutatott játékkal is elégedettek lehetünk Gratulálok a torna szervezőinek is, mert noha voltak nem várt változások a programban, minőségi rendezvény volt az Istra Winter Cup és büszkék lehetünk, hogy egy ilyen rangos tornán lettünk elsők."

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
13 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
25 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
35 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
54 perce

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
56 perce

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
56 perce

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
1 órája

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik