Haladás: Rózsa és Kulcsár lemarad a mai felkészülési mérkőzésről

2012.02.08. 13:43
Címkék
Rózsa Dániel és Kulcsár Kornél sem léphet pályára a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás szerdai, a Budapest Honvéd elleni felkészülési mérkőzésén – a 27 éves kapus, Rózsa bokasérülés miatt el sem utazott a szombathelyiekkel a telki edzőtáborba, a 20 éves középpályás, Kulcsár Kornél pedig továbbra is húzódással bajlódik.

„Kedd délután rendben megérkeztünk Telkibe, és miután a játékosok elfoglalták szobáikat, este fél hatkor már edzettünk is egyet – idézi a haladas.hu Artner Tamás vezetőedzőt. – Szerda délelőtt konditermi edzést tartottam, délután kettőkor pedig a Budapest Honvéddal vívunk edzőmeccset. Sajnos Rózsa Dani bokasérülése miatt nem tarthatott velünk, csontkovácshoz jár, bízom benne, hogy szombaton már számíthatok rá. Helyette az NB III-as csapattól Molnár Péter készül velünk. Rózsán kívül Kulcsár Kornél sem egészséges, ő változatlanul húzódással bajlódik, így kihagyja a Honvéd elleni találkozót. Egyelőre rendben mennek a dolgok, amit elterveztünk, elvégeztük.″

Legfrissebb hírek

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
8 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
17 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
23 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
28 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
40 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
41 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
44 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
56 perce
Ezek is érdekelhetik