Vasas: Nem biztos, hogy ő kell a szerkezetünkbe – Urbán Disztlről

2012.01.31. 19:24
Címkék
A Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte kedden az Újpestet. A találkozó után Urbán Flórián, a piros-kékek vezetőedzője nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának, az fcvasas.com-nak.

„Ahogy korábban mondtam, nincs olyan külön, hogy felkészülési mérkőzés, ahogy nincs bajnoki és Bajnokok Ligája-meccs sem. Az a bizonyos soron következő összecsapás van, ahol a játékosnak a lehető legjobb tudása szerint kell teljesítenie. Ma valóban inkább a küzdőszellem dominált, ugyanis sérülés és betegség miatt hiányoztak a kreatívabb labdarúgóink. A sok edzés miatt kicsit fáradtak is voltunk, de akik pályára léptek, próbálták a maximumot kihozni magukból.”

„Két hete vagyunk edzésben, fokozatosan kell egyre jobbnak és jobbnak lennünk. Azon vagyunk, hogy felépítsünk egy játékot, amit a bajnokságban mutatni szeretnénk. Ez a fáradtság miatt a mai mérkőzésen annyira nem működött. De pontosan ezért kell 90 perceket játszani, hogy egészen a lefújásig koncentráljon mindenki, hiszen így tudunk előrelépni.”

A vezetőedző nyilatkozott a próbajátékon lévő Disztl Dávidról is, szavaiból arra lehet következtetni, a csatár nem igazán győzte meg őt. „A mai játéka alapján nem biztos, hogy egy ilyen típusú támadó illik bele a mi szerkezetünkbe” – mondta Urbán.

Az edző markáns előretekintett az amerikai túrára is. „Hiba lenne különbséget tenni ellenfél és ellenfél között. Az nem lehet, hogy egy NB III-as csapat ellen kicsit lazábbra veszem a figurát, viszont Amerikában odateszem magam a Pumas meg a River Plate ellen. Na, ilyen nincs. Akárki a rivális, egyetlen fontos dolog van: akin piros-kék mez van, azt meg kell védenem, mert az a társam, akin viszont más színű felső van, azon át kell gázolni. Aztán hogy azt az ellenfelet, hogy hívják, az én szempontomból teljesen másodlagos.”

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
5 perce

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
28 perce

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
42 perce

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
47 perce

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
1 órája

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik