Újpest: A telki munka az öltözőbeli hangulatot is javította - Szpisljak

2012.01.28. 18:54
Címkék
Az Újpest NB I-es labdarúgócsapata az NB II-es Gyirmót elleni szombati mérkőzéssel (1–1) zárta a telki edzőtábort. Hétfőtől jövő vasárnapig újra a Megyeri úton és Óbudán készül csapat, Zoran Szpisljak vezetőedző a klub honlapján megvonta az eddigi mérleget.

„Érthető, hogy ilyenkor még nehezebbek a lábak. Nem voltunk frissek, de egy-két hét múlva a végjáték is pontosabb lesz” – idézi az ujpestfc.hu Zoran Szpisljakot, aki alapvetően elégedett volt a szombati meccsen látottakkal. A vezetőedző a felkészülés eddigi időszakáról a következőket mondta:

„Ebben a három hétben nemcsak fizikai munkát végeztünk, hanem technikai és taktikai felkészítést is, amelyeket együtt kell felépíteni. A játékosok megfelelő terhelést kaptak, hogy a tavasszal a maximumot legyenek képesek nyújtani. A Telkiben eltöltött időszakkal elégedettek vagyunk, és nemcsak azért, mert mindenki jól dolgozott, hanem azért is, mert erősödött a csapat kohéziója, ezáltal javult a hangulat az öltözőben és a pályán is. Az újak beilleszkedése is sikerült, a hozzáállásuk jó volt az új környezethez, és a többiek is befogadták őket.”

Az újpestiek hamarosan törökországi edzőtáborba utaznak, a cél az, hogy addigra a játékosok olyan állapotba kerüljenek, hogy minél nagyobb iramban végig tudják játszani a mérkőzéseket.

„Sajnáljuk, hogy Kovács Dani megsérült, most úgy néz ki, hogy két-három hetet nem lehet a csapattal. Az viszont jó hír számunkra, hogy a többiek, Kabát Péter, Kiss Zoltán, Egerszegi Tamás és Magos Mátyás ma már edzhettek” – tette hozzá a tréner.

Legfrissebb hírek

Kétszer szakadt félbe Udvardyék meccse, csütörtökön folytatják

Tenisz
14 perce

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
20 perce

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
25 perce

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
43 perce

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
49 perce

Megérkeztünk Infantino sajtótájékoztatójára

Foci vb 2026
50 perce

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
1 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik