Bp. Honvéd: a bosnyák válogatott csatár három és fél évre aláírt

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 15:40
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy három és fél éves szerződést kötött a bosnyák válogatott csatárral, Emir Hadziccsal.

A 27 esztendős csatár kétszer lépett pályára a bosnyák nemzeti tizenegyben, korábban megfordult a Celik Zenicánál, a szlovén Celjénél és a görög Panetolikosznál.

Hadzicot tesztelte a Budapest Honvéd, s a csatár jó benyomást tett Supka Attila vezetőedzőre, hiszen a Ruzomberok és a Győri ETO elleni felkészülési mérkőzésen is betalált.

BP. HONVÉD
Érkezett: Nicolas Ceolin (brazil, Győri ETO – kölcsönbe), Emir Hadzic (bosnyák, klub nélküli)
Távozik/szabadon igazolható: Dieng Abass (szenegáli, Song Lam Nghe An– Vietnam, kölcsönbe), Danilo de Oliveira (brazil, Sion – Svájc), Harmony Ikande (nigériai, Beitar Jerusalem – Izrael), Marek Kostolani (szlovák, ?), Radiszlav Szekulics (montenegrói, ?), Torghelle Sándor (Videoton), Lukás Zelenka (cseh, SK Prostejóv – Csehország)
Akivel tárgyalnak: Alekszandar Trninics (szerb)

 

Legfrissebb hírek

18 évet vártak Karcagon a másodosztályra, s nem átszállójegyet vennének – NB II-es felvezetés, 2. rész

Labdarúgó NB II
8 perce

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
8 perce

Montenegró nyerte meg a játéknap rangadóját

Vizes vb 2025
10 perce

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
17 perce

Sakk: Szjugirov Szanan is indul a Karpov-tornán

Egyéb egyéni
31 perce

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

Labdarúgó NB I
55 perce

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik