DVTK: Az őszi sikereket már tavasszal megalapoztuk - Szentes Lázár

2011.12.09. 19:13
Címkék
Szentes Lázár, a Diósgyőr labdarúgócsapatának szakmai igazgatója a klub honlapjának nyilatkozott az őszi teljesítményükről.

„Az őszi sikereket már tavasszal megalapoztuk azzal, hogy alkalmaztuk az aranyszabályt, miszerint a másodosztályú bajnokságot csak első osztályú csapattal lehet megnyerni – nyilatkozta Szentes Lázár a dvtk.hu-nak. – Nyáron minimális változtatás történt a keretben, az új játékosok hiányposztokra érkeztek. A két bajnokság közti rövid szünet után lendületből kezdtük az NB I-et. Az első öt mérkőzésen hét pontot szereztünk, a második ötösben tizenegy pont került a nevünk mellé, ami kivételesen jó teljesítménynek számít. Az őszi szezon harmadik szakasza sem volt rossz kilenc ponttal, ami azt jelenti, hogy huszonhét pontot gyűjtöttünk be a bajnokság első felében, és a dobogó harmadik fokán végeztünk! Jó lett volna, ha ezután véget ér a bajnokság, mert akkor elmondhatnánk, hogy maximálisan várakozás fölött teljesített a csapat. Azonban az ezt követő két bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen látszott, hogy több szempontból is elfogytunk a végére: létszámban, mentálisan és kondícióban is. Szűk lett a keretünk, azonban nem adtunk fel egyetlen mérkőzést, egyetlen kupát sem. Meggyőződésem, ha a Győr elleni párharcra tavasszal kerül sor, akkor más eredmény született volna.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Videoton–DVTK az NB II-ben, Magyarország–Dél-Korea a női kosár-vb-n

Minden más foci
56 perce

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
1 órája

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
2 órája

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
2 órája