Emlékezés: a köztársasági elnök is ellátogatott Albert ravatalához

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.05. 12:09
Címkék
Schmitt Pál köztársasági elnök is ellátogatott szombat délelőtt az Üllői úti stadionba, ahol virágokat helyezett el a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flórián koporsójánál.

A Ferencváros legendás futballistája, az egyetlen magyar aranylabdás búcsúztatása 9 órakor kezdődött meg a róla elnevezett arénában, ahol a koporsót a Springer-szobor előtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradi-zászlóval takarták le, mellette pedig díszőrség áll. A kegyhely előtt Albert Aranylabdája látható, amelyet 1967-ben mint a legjobb európai futballista nyert el.

A 70 évesen elhunyt legendás játékos búcsúztatására folyamatosan érkeznek a szurkolók, volt pályatársak, barátok. Délelőtt rótta le a kegyeletét többek között Rákosi Gyula és Szűcs Lajos, Albert két korábbi csapattársa is.

Az államfő 11.30 órakor érkezett meg a stadionba, és fehér virágokat helyezett el a koporsónál, majd az arénán kívül, Albert képénél mécsest gyújtott.

A drukkerek 18 óráig a vendégszektor felőli bejáraton érkezhetnek leróni a kegyeletüket, s a Gyáli út felőli kapun hagyhatják el a létesítményt.

Albert Flóriánt vasárnap 12 órakor az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
31 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
36 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
50 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
55 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
56 perce

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
59 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
59 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik