Aczél Zoltánt előállították a rendőrök az MK-meccs után

2011.11.30. 20:50
null
Aczél Zoltánt kellemetlen meglepetés érte a Vidi elleni meccs után (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Előállították a rendőrök Aczél Zoltánt, a Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzés után.
FRISS FEJLEMÉNYEK

Dr. Czeglédy Csaba, Aczél Zoltán jogi képviselője a nyugat.hu-nak elmondta, egyelőre nem tudja, pontosan mivel vádolják védencét, de elvileg százhúsz órás őrizetbe vételről van szó, amelyet csak kiemelt ügyekben szoktak alkalmazni.

Részleteket itt olvashat!

Sajtóhírek szerint Sütő László korábbi vallomása alapján állították elő a szakembert, a futballista erről megdöbbenve értesült.
Részleteket itt olvashat!

Információink szerint a hivatalos szervek mindössze néhány pillanattal azt követően, hogy lefújták a fehérvári mérkőzést, közrefogták a szakembert, majd bilincsben vezették el.

A nyugat.hu rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a korábban a 2009-es Honvéd–Siófok (2–2) Magyar Kupa-mérkőzés kapcsán őrizetbe vett Sütő László volt az, aki „magával rántotta” a trénert, szabadlábra helyezésének volt az ára az, hogy vallomást tegyen Aczél Zoltánra. A szakembert előbb egy különterembe vezették, majd este kilenc után ültették szirénázó autóba.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy „a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben” szerdán történtek nyomozati lépések, amelynek keretében Székesfehérváron a Magyar Kupa-mérkőzést követően történt előállítás, amelynek ugyanakkor nincs köze a találkozóhoz és a két résztvevő csapathoz. Nevet ugyanakkor nem említett. Hozzátette, csak csütörtökön áll módjában bővebb tájékoztatást adni az előállítással kapcsolatban, mert a gyanúsítottat este Budapestre szállítják, majd csütörtökön hallgatják ki.

Vörös Csaba, a Haladás technikai igazgatója a nyugat.hu-nak elmondta, nincsenek pontos információi a miértekről. „A kupamérkőzés után az NNI elvitte Aczél Zoltán vezetőedzőt. Pontos információ a miértről nincsen, annyi bizonyos, hogy nem a mostani mérkőzéssel kapcsolatos” – mondta Vörös.

A nyugat.hu beszámol arról is, Aczél családja dr. Czeglédy Csabát bízta meg az edző jogi képviseletével. Az ügyvéd a honlapnak megerősítette, hogy elvállalta a feladatot. „Beszéltem a nyomozást vezető főügyésszel, az edző gyanúsítotti meghallgatása holnap reggel kilenckor lesz, természetesen én is ott leszek” – nyilatkozta Czeglédy.

ACZÉL ZOLTÁN ŐRIZETBE VÉTELE

A Haladás nyilatkozatstopot rendelt el az ügy kapcsán, így a játékosok nem nyilatkozhatnak. „Szívesen elmondanám hosszan is a véleményemet, de a Haladás játékosaihoz hasonlóan én sem nyilatkozhatok – mondta Székely Tibor másodedző a nyugat.hu-nak. – Egy biztos, Aczél Zoltán ártatlan, száz százalékig hiszem, hogy tisztázódni fog ez a helyzet. Én a végsőkig kiállok mellette.”

Aczél Zoltán 2009 tavaszán volt a Siófok vezetőedzője, az együttes a szezon végén búcsúzott az első osztálytól.

A Haladás a mai mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett a Magyar Kupában a Videotontól, a játékosok a tréner nélkül indultak vissza Szombathelyre.

FAZEKAS: ŐRIZETBEVÉTEL TÖRTÉNT, NEM LETARTÓZTATÁS

Legfrissebb hírek

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
13 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
24 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
26 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
28 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
47 perce

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
57 perce

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
59 perce
Ezek is érdekelhetik