FTC-Újpest: Sokkal jobb csapat a miénk, mint a Fradié - Balajti

2011.10.18. 20:55
Címkék
Az Újpest FC csatára, Balajti Ádám még június 24-én, a Mattersburg elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett lábközépcsont-törést. A támadó a Zalaegerszeg elleni hétvégi, 4–2-es újpesti győzelemmel zárult mérkőzésen kezdőként tért vissza a pályára. A csatár reméli, hogy a jövőben fokozatosan javul a teljesítménye, valamint az erőnléte is, és a Ferencváros ellen szombaton ismét győzelmet ünnepelhet a csapattal.

„Nálam ezen a mérkőzésen az elsődleges szempont a védekezés volt, arra összpontosítottam, hogy minél többet tudjak segíteni a védelemnek a mi oldalunkon. Az első félidő közepén volt egy kisebb holtpont számomra, bár játszottam mostanában NB II-es mérkőzésen és a Ligakupában is, de azért az NB I-es meccseken nagyobb az iram. A támadásokban sajnos nem tudtam annyit hozzátenni a csapat játékához, amennyit szerettem volna" – nyilatkozta csapata hivatalos honlapjának az Újpest csatára, Balajti Ádám a ZTE elleni hétvégi bajnoki kapcsán.

„Zoran Szpisljak is érezte, hogy picit elfáradtam, én viszont annak is örültem, hogy egyből a kezdőcsapatban térhettem vissza. Balogh Balázs kisebb sérüléssel bajlódott, így kaphattam lehetőséget, és igyekeztem meghálálni a bizalmat. Remélem egyre jobb teljesítményt nyújtok majd a jövőben” – tette hozzá Balajti, aki a hétvégi derbire is kitért.

„Egyszer már volt szerencsém Ferencváros–Újpest derbin játszani, akkor sajnos kikaptunk. Most viszont biztos vagyok benne, hogy megverjük a Ferencvárost. Sokkal jobb csapat a miénk, és remélem, hogy ezt bizonyítjuk is szombaton” – fogalmazott a támadó.

FTC–ÚJPEST: HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK, VIDEÓK – BEHARANGOZÓ
Ilyen meccsekre van szüksége a magyar focinak – Barczi
A vendégszektorba már elfogytak a belépőjegyek
Videó: A Fradi-Dózsa varázsa - a hétvége rangadója hokis szemszögből

 

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
7 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
35 perce

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
38 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
45 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
48 perce

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
1 órája