NB I: Sikerült 11 játékossal befejeznünk a meccset - Benczés

2011.08.06. 22:12
Címkék
Mint ismeretes, a labdarúgó NB I 4. fordulójában a Videoton hazai pályán 2–0-ra legyőzte a DVTK-t. A találkozót követően a két együttes szakvezetője, Paulo Sousa és Benczés Miklós a Sport Tv-nek adott interjút.
MESTERMÉRLEG
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője: – Tizenöt perc alatt eldönthettük volna a mérkőzést, ehelyett gyakorolhattuk, hogyan kell védekezni. Nem voltam ideges, csupán szenvedélyesen próbáltam segíteni a csapatomat, hogy jobb legyen. Brachi fantasztikus gólt lőtt, sokat gyakorolja a szabadrúgásokat, nem csak védekezésben használható.
Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője: – A Vidi nagy ritmusban kezdte a találkozót, mi pedig buta hibákat követtünk el. Például a mélységből beinduló középpályásokat nem vettük fel, pedig tudtuk, hogy ezt játssza a Videoton, készültünk rá. Az első gólt is védekezési hibából kaptuk. Mi is próbáltunk rövid passzos futballt játszani, de mire megtaláltuk a ritmust, az ellenfél már előnyben volt. A vége felé visszavett a Vidi, amely egyébként óriási erőt képvisel. Mi sokszor futottunk lesre, amit a szélsőknél egyáltalán nem értek, miért. Gyakorlatilag tíz támadásból tíz les volt. A csapatunk tartása továbbra is jó, örülök, hogy sikerült 11 emberrel befejeznünk az összecsapást.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája