Vasas: középpályást vennének a Viditől, Véghtől elköszöntek

2011.07.16. 12:30
Címkék
A Vasas labdarúgócsapata tegnap 5–2-es debreceni vereséggel kezdte az NB I 2011–2012-es szezonját. A rossz rajt után nem lenne meglepő, ha még igazolnának új játékost augusztus 31-ig az angyalföldi vezetők, akiknek vannak is ilyen irányú terveik.

Ponczók Csaba az előző szezonban a Videoton kölcsönjátékosaként futballozott a Vasasnál, teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot, az angyalföldiek már régóta tárgyalásban állnak a fehérváriakkal a 19 éves támadó középpályás szerződtetésének ügyében.

A Vasas kommunikációs igazgatója, Gelei József a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, az egyeztetések még tartanak a klubok között, az angyalföldiek végleg megvennék az U-válogatott tehetséget, míg a Videoton csak kölcsönbe engedné el.

Kapusposzton még tárgyalnak a legutóbb az MTK II-ben játszó Horváth Andrással. Az ugyanis már korábban eldőlt – bár a klub hivatalosan nem jelentette be –, hogy Végh Zoltán nem hosszabbít szerződést Angyalföldön, míg Németh Gábor Kecskemétre igazolt. Az első számú kapusa a Vasasnak az NB I-ben tegnap bemutatkozó montenegrói Ivan Janjusevics.

A korábbi próbajátékosoktól, így Gulyás Mátétól, Forgács Andrástól és Steve Simtchatchától már elköszönt a Vasas szakmai stábja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – VASAS-HÍD
Érkezett: Ivan Janjusevics (montenegrói, Mogren Budva – Montenegró), Marko Simic (horvát, NK Radnik Sesvete – Horvátország), Radványi Dávid (szlovákiai, DAC – Szlovákia), Milos Jokics (szerb, Szolnoki MÁV FC), Kulcsár Dávid (Ferencváros, kölcsön után végleg), Bárányos Zsolt (Lombard Pápa), Polényi Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kocsis Gábor (BFC Siófok), Makadji Boukar (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Honma Kazuo (japán, BFC-Siófok)
Távozott: Ferenczi István (Lombard Pápa), Németh Norbert (Budapest Honvéd), Németh Gábor (Kecskeméti TE-Ereco), Nagy Patrik (Rapid Wien, kölcsönből vissza, onnan Újpest FC), Ponczók Csaba (Videoton FC, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Videoton FC, kölcsönből vissza, onnan Lombard Pápa), Rezes László (Debreceni VSC, kölcsönből vissza), Szilágyi Péter (Debreceni VSC, kölcsönből vissza), Szimeon Hrisztov (macedón, ?), Csedomir Pavicsevics (szerb, ?), Goran Arnaut (szerb, ?), Balog Zsolt (Ciprus?)
Akivel tárgyalnak: Ponczók Csaba (Videoton FC), Horváth András (MTK II)

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
26 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
42 perce

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
43 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
46 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
50 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
59 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik