Rajczi mégis megtalálta a közös hangot Mészöllyel - marad

Vágólapra másolva!
2011.07.04. 13:54
null
Rajczi Péter a következő szezonban is újpestiként rohamozhatja az ellenfelek kapuját (Fotó: NS-archív)
Címkék
Az Újpest FC hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy megállapodtak Rajczi Péterrel a hosszabbításról, így a támadó a korábbi hírekkel ellentétben mégis marad a lila-fehéreknél.

 

„PÉTER AZ ELMÚLT ÉVEK EGYIK LEGFONTOSABB JÁTÉKOSA”
„Bár korábban úgy nyilatkoztunk, hogy Péter nem lesz az Újpest játékosa, néhány megbeszélés után közösen mégis a folytatás mellett döntöttünk. Ő elfogadja a klub szakmai és anyagi feltételeit, az Újpest FC pedig a lehetőségéhez képest legjobb ajánlatot biztosítva visszaveszi a keretébe. Péter kész a bizonyításra, aminek mindannyian nagyon örülünk, és sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk neki Újpesten! Örömteli számunkra, hogy így alakult, hiszen Péter az elmúlt nyolc év egyik legfontosabb játékosa volt az Újpest keretének” – kommentálta a megállapodást az ujpestfc.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.

„Az Újpest FC megállapodott Rajczi Péterrel, így a játékos továbbra is marad csapatunknál! Kedden a csapattal tart a soproni edzőtáborba” – adta hírül rövid közleményében, hivatalos Facebook-oldalán a klub.

Értesüléseink szerint a csatár több csapattal is tárgyalt az elmúlt hetekben, ám ma délelőtt végül az újpesti vezetőkkel állapodott meg. Az egyezség tényét a futballista menedzsere, Hrutka János sem cáfolta, ám részleteket nem kívánt elárulni a megállapodásról.

Az Újpest honlapja közben annyit közölt, hogy a csatár egy plusz egyéves szerződést kötött.

Az egyezség azért meglepő, mert Rajczi korábban úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy nem tud együttműködni a szakmai stábbal, ezért nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.

„Nem találtuk meg a közös hangot a szakmai stábbal – magyarázta a Nemzeti Sportnak az elválás okait még májusban a támadó. – Sejtettem, hogy nem illek bele az elképzelésekbe, mások vagyunk, más habitussal. A tavasz folyamán a klub és én is tettünk lépéseket, hogy javítsunk a helyzeten, de mindkét fél részéről erőltetettek voltak.”

„Nem kell mellébeszélni: nem vagyunk egymásnak szimpatikusak a szakmai stáb tagjaival, nem hiányzunk majd egymásnak” – tette hozzá akkor a támadó. A jelek szerint bő egy hónap alatt nagyot változott a világ…

RAJCZI: AMIT AJÁNLOTTAK, AZONNAL ELFOGADTAM
„Amit ajánlottak, azonnal elfogadtam, majd a szakmai stábbal is megbeszéltünk mindent. Hamar ment, csak el kellett idáig jutni. Itthon más csapatban nem szívesen játszottam volna" – olvasható Rajczi Péter nyilatkozata az lila-fehérek hivatalos Facebook-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
4 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
18 perce

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
22 perce

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
33 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
53 perce

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
1 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
1 órája

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik