DVSC: Nem szabad megijednünk a Videotontól - Luis Ramos

2011.03.17. 15:57
Címkék
A DVSC labdarúgócsapatának játékosai lélekben már felkészültek a Videoton elleni holnapi rangadóra. Ma már idéztük Illés Gyula nyilatkozatát, aki szerint pszichésen a fehérváriak várhatják jobb állapotban a holnapi meccset, míg a hondurasi Luis Ramos szerint az a legfontosabb, hogy nem szabad megijedniük a nagyon jó formában lévő listavezető otthonában.

„Rendkívül nehéz dolgunk lesz Székesfehérváron, de hinni kell magunkban, mert ha egységesek leszünk, ha mindenki maximális koncentrációval küzd a pályán, akkor nyerhetünk. A Videoton jó csapat, különösen hazai pályán, de nem szabad tőle megijedni, jól kell játszanunk, és megtalálnunk azt az utat, azt a taktikát, amellyel megnyerhetjük a mérkőzést" – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Luis Ramos, aki élvezi az új szakmai stáb bizalmát, Zdenek Scasnynál eddig mindhárom bajnoki találkozón kezdő volt.

„Nagyon keményen dolgozom az edzéseken, megpróbálok állandóan a topon lenni, hogy amikor az edzőnek szüksége van rám, bevetésre készen álljak. Hálás vagyok Zdenek Scasnynak, hogy esélyt ad nekem a bizonyításra, igyekszem mindent megtenni, amit elvár tőlem, és a legjobb formában futballozni" – fogalmazott a hondurasi légiós, aki az utóbbi, a vártnál gyengébben sikerült időszakról is beszélt (idei három bajnokiból csak egyet tudott megnyerni a DVSC egy döntetlen és vereség mellett).

„Szerintem nem rossz a csapat játéka, de a futball már csak olyan, hogy nem mindig jön össze a siker. A legfontosabb, hogy amikor a pályán vagyunk, a tudásunk legjavát nyújtsuk. Az utóbbi időben szerencsénk sem volt, mert hiába dolgoztunk ki helyzeteket, nem tudtuk jó százalékban kihasználni. Higgadtabbnak kell lennünk, jobban koncentrálnunk, próbálkoznunk, és előbb-utóbb ennek meglesz a gyümölcse" – mondta Ramos.

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
13 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája