Villámrajt után Haladás-siker az Újpest ellen

2011.01.21. 16:24
null
Fodrek szerezte a Haladás első gólját (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–1-re nyert hazai környezetben az Újpest ellen, míg a DVSC 5–1-re verte meg a Szolnokot. A Loki öt góljából hármat a próbajátékon lévő horvát csatár, Marko Simic szerzett.

 

Az Újpest finoman fogalmazva sem a legjobban kezdte az első idei felkészülési mérkőzését, hatpercnyi játék után ugyanis már kétgólos hátrányban volt. Előbb Branislav Fodrek vette be Balajza Szabolcs kapuját szabadrúgásból, majd Oross Márton csapott le Kiss Zoltán hazaadási kísérletére (az újpesti védő mellel próbált kapusához játszani), és közelről a hálóba lőtt.

Az első félóra letelte után szépítettek a lilák: Rajczi Péter egy szabadrúgás utáni kipattanónál állt jó helyen.

A szünetben mindkét fél edzője sort cserélt, és a vendégeknél pályára lépett a próbajátékon lévő Rasztovits Dávid is, akinek 25 perc jutott, a 70. percben Simek Péter váltotta.

A második félidő vége felé az Újpest próbálta növelni a nyomást, ám a nagyobb helyzeteket a Haladás alakította ki. Ezek közül a hajrában Irhás Ignác használt ki egyet, kialakítva a 3–1-es végeredményt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
HALADÁS–ÚJPEST 3–1 (2–1)
Szombathely, Illés Akadémia, műfű. V.: Vass (Bazsó, Magyar)
Haladás, I. félidő: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Nagy I G., Simon Á., Sipos, Halmosi – Oross, Fodrek
Haladás II. félidő: Mursits – Csontos, Nagy II G., Devecseri, Farkas M. – Iszlai – Ugrai, Lattenstein, Irhás, Gyurján – Kenesei
Újpest FC, I. félidő: Balajcza – Szokol, Vermes, Dvorschák, Kiss Z. – Tajthy, Mitrovics – Lázár B., Matos, Balogh B. – Rajczi
Újpest, II. félidő: Horváth T. – Magos, Egerszegi, Takács Z., Szalai – Böőr, Bognár, Banai – Rasztovits (Simek, 70.), Sitku, Popovics
Gólszerzők: Fodrek (4.), Oross (6.), Irhás (84.), ill. Rajczi (31.)
Forrás: ujpestfc.hu

 

A DVSC Szolnok elleni felkészülési meccsén a korábban érkezett finn-koszovói középpályás, Xhevdet Gela és a kameruni támadó, Anicet Eyenga mellett pályára lépett a 23. születésnapját két nap múlva ünneplő, korábbi U21-es válogatott horvát csatár, Marko Simic is, aki a második félidőben állt be, ám rövid idő alatt három gólt szerzett. Simic legutóbb a horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagreb együttesében futballozott.

Rajta kívül a 22 éves egyiptomi balhátvédet, Omar Jaszint is tesztelték a debreceniek.

A találkozón végig fölényben játszott a DVSC, az első félidőben mégis a vendég szolnokiak szereztek vezetést 11-esből. A szünet előtt Ludánszki Bence egyenlített, a második játékrészben pedig már teljesen ellenfele fölé nőtt a Debrecen. A már említett Simic-mesterhármas és Ludánszki találata mellett a kameruni támadó is szerzett egy gólt, így alakult ki az 5–1-es végeredmény.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–SZOLNOK 5–1 
Oláh G. műfű, 100 néző. Vezette: Takács A.
DVSC: Novakovics – Szilágyi G. (Burics), Ludánszki, Szűcs, Jaszin – Huszák, Spitzmüller, Gela, Ferenczi – Csorba (Simic), Eyenga
Szolnok: Rézsó – Búrány, Balogh, Durovics (Antal), Vukomanovics – Jokics (Lengyel), Szalai – Fitos, Ngalle, Jakimovszki (Tscami) – Zsolnai (Koós)
Gól: Simic 3, Ludánszki, Eyenga, illetve Jakimovszki (11-esből)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
6 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
7 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
8 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
8 órája
Ezek is érdekelhetik