Videó: a sóbánya után lazított a Fradi, Pruknert jégcsappal „támadták meg”

2011.01.21. 12:39
Címkék
Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője pedagógusként tökéletesen tudja, hogy az erőltetett meneteket meg kell szakítani egy kis kikapcsolódással. És ha már Erdélyben jár együttesével a tavaszi rajtra való felkészülés során, kirándultak egyet a közeli hegyekben.

Korábban egy érdekes helyszínen, a parajdi deaktivált sóbányában edzett a csapat, majd pihenőnap következett, amelyet kirándulással töltöttek. A mesternek földrajztanárként volt is mit mesélnie, főleg a külföldi játékosoknak: Magyarország múltjáról, arról, hogy miért is beszélnek egy másik ország közepén ugyanúgy magyarul, mint Budapesten. Eljutottak a történelmi határhoz, hógolyózás, csúszkálás, minden akadt, ami feltöltötte a játékosokat, hogy aztán folytatódhasson a kőkemény munka.

PIHENŐN A FRADI JÁTÉKOSAI
    

 

 

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
9 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
25 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája