DVSC: Illés kedden edzésre jelentkezik, de a héten aligha ír alá

2011.01.10. 22:26
Címkék
Minden bizonnyal a DVSC-TEVA labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Illés Gyula, a ZTE 28 éves, ám az élvonal számára mindössze két éve felfedezett középpályás. A játékos hétfőn már elköszönt a zalai társaktól, összecsomagolt, majd útra kelt Debrecen felé, ahol kedden lesz az első kötelező jelenése. Szóban már mindenben megegyezett a debreceni vezetőkkel, de a szerződés aláírása még várat magára.

Illés esetében az is további kérdésekre ad okot, hogy amíg a zalai honlapok kész tényként közlik debreceni szerződését, addig utóbbi helyen úgy tudják: még nem egyeztek meg a felek.

„Szóban mindenben megállapodtam a debreceni klubvezetőkkel és kezet is adtunk egymásnak, miként a két érintett klub is egyezségre jutott – nyilatkozta Illés Gyula a Nemzeti Sport Online-nak hétfőn este. – A szerződésemet azonban azért nem tudtuk még eddig aláírni, és lehet, hogy ezen a héten már nem is kerül rá sor, mert a menedzserem arra kért: várjam meg, amíg ő is átnézi. Miután mindenki mindenkivel megegyezett, igazából nem tudom, hogy mire kell várnom, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, és a debreceni vezetők is minden további nélkül beleegyeztek ebbe."

Ettől a közjátéktól – formaságtól? – függetlenül Illés kedden bekapcsolódik a debreceni csapat felkészülési munkájába.

„Hétfőn a keret egyik része vett részt orvosi vizsgálaton és különböző teszteken, kedden a másik felére vár hasonló, hozzájuk kell csatlakoznom nekem is."

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
15 perce

El-selejtező: Górnik Zabrze–Ferencvárosi TC 0–0, összesítésben: 0–1

Európa-liga
17 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
31 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
47 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2 órája