Végzetesnek bizonyuló tíz perc Szombathelyen

2010.11.27. 18:02
null
Fontos három ponttal gazdagodott a fehér szerelésben játszó Haladás (Fotó: Unger Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a kiesés elkerüléséért lépett pályára a sereghajtó Szolnok és az őt fogadó Haladás. A hazai csapat Oross Márton szöglet utáni fejes góljával szerezte meg a vezetést az 56. percben, amelyre Remili válaszolt egy ollózással. Majd Nagy Gábor lőtte ki a bal alsót 11 méterről. A szolnoki gólszerző piros lapot kapott, és ebben a helyzetben a Hali megszerezte a harmadik gólját Kenesei Krisztián révén a 81. percben.

A hazai csapat, amióta Aczél Zoltán a vezetőedző, hazai pályán nem veszített, sőt még gólt sem kapott, így ezt a sorozatot szerette volna folytatni. Legutóbb ráadásul az előző bajnokság győztesét, a Debrecent győzte le három góllal. Az újonc Szolnok viszont közel egy hónapja nem tudott nyerni, és egyre égetőbb kérdéssé válik a pontszerzés, ha el szeretné kerülni a kiesést.

A találkozó ennek megfelelően tapogatózó játékkal kezdődött, mindkét csapat csak távolról próbálta bevenni ellenfele kapuját, kevés sikerrel. Simon Ádám aztán óriási helyzetbe hozta Irhás Ignácot, aki 8 méterről kihagyta a kecsegtető lehetőséget. Az állás a félidő befejezéséig nem változott, így mindkét edzőnek komolyan el kellett gondolkodnia azon, min kéne változtatnia a szünetben.

Aczél Zoltán tette meg az első taktikai lépéseket, hiszen a szünetben beküldte Orosst, aki megszerezte a vezetést az 56. percben, miután Kenesei bal oldali szögletét 5 méterről a kapu közepébe fejelte. 1–0

Felpörögtek az események, három perccel később Molnár beadását Koós Remilihez fejelte, aki gyönyörű ollózó mozdulattal a kapuba talált (1–1). De nem sokáig örülhettek a vendégek az egyenlítésnek: újabb két perc elteltével, a 61. percben Kenesei bal oldali beadását Nagy Gábor 11 méterről a kapu közepébe bombázta. 2–1

A szolnokiaknak ezután szinte elveszett az esélyük az egyenlítésre, hiszen a játékvezető kiállította a gólszerző Remilit, aki leütötte Fodreket. Kár, hogy egy gólt érő mozdulat után egy ilyen csúnyát is bemutatott. Az esélyek olyannyira elhalványodtak, hogy az előző két gól előkészítésében tevékenyen részt vevő Kenesei Sipos passza után megszerezte a Hali újabb gólját. 3–1

A Haladás megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, mert a meccs döntő szakaszában ellenfele fölé tudott kerekedni. Ezzel a három ponttal megkezdte a felzárkózást a számára még befogható csapatokhoz.

 LABDARÚGÓ NB I
 16. FORDULÓ

Haladás–Szolnok 3–1 (Oross 56., Nagy G. 61., Kenesei 81., ill. Remili 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 16 11 3 2 33–16 +17  36
2. ZTE FC 16 9 2 5 30–23 +7  29
3. Kaposvári Rákóczi 16 9 2 5 26–20 +6  29
4. Ferencvárosi TC 15 9 1 5 27–20 +7  28
5. DVSC-TEVA 16 8 4 4 30–22 +8  28
6. Paksi FC 15 7 4 4 25–20 +5  25
7. Lombard Pápa Termál FC 16 7 2 7 26–28 –2  23
8. Budapest Honvéd 16 6 4 6 19–18 +1  22
9. Kecskeméti TE-ERECO 16 7 – 9 30–35 –5  21
10. Újpest FC 15 5 4 6 25–20 +5  19
11. MTK Budapest 16 5 4 7 19–25 –6  19
12. Vasas 16 5 2 9 23–32 –9  17
13. Győri ETO FC 15 4 5 6 17–19 –2  17
14. BFC Siófok 16 4 5 7 14–21 –7  17
15. Szombathelyi Haladás 16 4 4 8 22–24 –2  16
16. Szolnoki MÁV FC 16 2 2 12 11–34 –23  8

 

 

 

Legfrissebb hírek

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 perce

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
27 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
41 perce

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
42 perce

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
46 perce

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
56 perce

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
1 órája