NB I: Czvitkovics Péter szerint nincs rossz helyen Debrecenben

2010.10.07. 20:06
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen középpályása, Czvitkovics Péter szerint mindig vágyott arra, hogy kipróbálhassa magát egy külföldi bajnokságban, de jelenleg is jó helyen futballozik.
"Már tavaly is bekerültem a legjobbak közé, akkor a harmadiknak választottak, ezúttal sikerült az első helyen végeznem – nyilatkozta a Naplónak a Telkiben utolért középpályás a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének év legjobb játékosa díjáról. - Remek érzés, bár az elismerésben közrejátszott, hogy a Lokival mindent megnyertünk az idény során, emellett szerepeltünk a Bajnokok Ligája főtábláján, most pedig az Európa Ligában vagyunk ott a csoportkörben. Sikerült bekerülnöm a válogatottba is, ezért elmondhatom, hogy sikeres évet zártam, jó lenne ezt a csapattal a jövőben is megismételni." "A többi itthon játszó labdarúgók többségéhez hasonlóan Czvitkovics sem mondott még le arról, hogy egy nívósabb pontvadászatba is belekóstoljon. – Valóban, mindig vágytam arra, hogy kipróbálhassam magam egy külföldi bajnokságban. Ez nem megy olyan egyszerűen, legalábbis nekem valamiért eddig még nem jött össze... Azért bízom benne, hogy idővel sikerül kiszerződnöm, de az az igazság, most sem vagyok rossz helyen: Magyarország egyik legjobb csapatának vagyok a tagja, ahol minden adott ahhoz, hogy ismét jól szerepeljünk." "Az első találkozónkat pénteken San Marino ellen mindenképpen meg kell nyernünk, ám szeretnénk szemre is tetszetősen futballozni. A finnek elleni összecsapás biztos, hogy nehezebb lesz, őket már láttuk felvételről, amikor a Moldávia elleni mérkőzésünk kapcsán „moziztunk". Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen fizikálisan nagyon erős együttesről van szó, de véleményem szerint van esélyünk arra, hogy bravúrt érjünk el" – mondta Czvitkovics a válogatott kapcsán.  
Legfrissebb hírek

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
23 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
25 perce

A Nemzetközi Sportmászó-szövetség véget vetett az oroszok és fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
27 perce

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
39 perce

Tekauer Gréta bronzérmes Somorján

Egyéb egyéni
56 perce

Vívás: ötödik a kadét fiú tőrcsapat az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Veszprém–Szeged csúcsrangadót rendeznek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: Péter Szabó Dávid lesz a Komló vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik