Újpest-FTC: Simon Krisztián teltházas hazai sikerben bízik

2010.09.07. 08:39
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest 19 éves szélsője, Simon Krisztián a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában a Ferencváros elleni mérkőzés előtt győzelmi reményeinek adott hangot, elmondta jó emlékei vannak a nagy rivális elleni utánpótlás mérkőzésekről, hiszen azokon rendre betalált.
„Ifiből jó emlékeim vannak az FTC elleni mérkőzésekről, mert majdnem minden meccsen gólt lőttem ellenük. Persze tudom, hogy amikor sok ezer ember ott van a lelátókon, és buzdítja a csapatot, akkor az teljesen más, mint egy utánpótlás-találkozó. A szurkolók hetek óta ezzel a meccsel foglalkoznak, és mi játékosok is átérezzük ennek a súlyát, a mai edzésen is észrevettem, hogy már ott van a fejekben a Ferencváros elleni derbi. Remélem, szombat este egy teltházas mérkőzés után győztesen hagyjuk majd el a pályát” – nyilatkozta a szezonban mindössze egy mérkőzést kihagyó Simon Krisztián az ujpestfc.hu-nak.
Legfrissebb hírek

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
3 perce

Férfi kézi: nem jött össze a szabadkártya, nem lesznek ott a vb-n a mieink

Kézilabda
16 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0

Egyéb egyéni
24 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
45 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik