A Boro vinné a Győr észt válogatott gólzsákját

2010.07.11. 18:14
null
Kinket jó játékosnak tartja a Boro menedzsere (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Észtországból származó információink szerint a Győri ETO FC középpályását, Tarmo Kinket az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough szerződtetné.

„Megerősítem, Kink iránt a Middlesbrough érdeklődik, már hosszú ideje figyelték a játékost. Beszéltem Mart Poommal [az észt válogatott egykori kapusa, aki hosszú ideig védett Angliában – a szerk.], és azt mondta, a Boro stílusa nagyon feküdne Tarmónak, és elősegítené a karrierjét" – nyilatkozta Kink ügynöke, Marko Välja.

„A tárgyalások vélhetően hosszúra nyúlnak, semmi nem biztos, míg nincs aláírt szerződés. Alkudozásra kell felkészülnünk, meg kell beszélnünk az átigazolás részleteit. Mindenesetre Gordon Strachan menedzser megnézte Tarmót, és nagyon jó játékosnak tartja" – tette hozzá. 

Az már tegnap is ismert volt, hogy a remek rúgótechnikával megáldott középpályás az egyik angol másodosztályú klubhoz tart, azt azonban még nem lehetett tudni, hogy melyik klub szerződtetné.

Úgy tudjuk egyébként, amennyiben az észt válogatott középpályás szerződése összejön, akkor a vételár akár észt átigazolási rekord is lehet. A balti állam futballistái közül eddig Anders Oper volt a legdrágább, őt egymillió dollárért vette meg 1999-ben a Flora Tallinntól a dán Aalborg.

A ballábas Tarmo Kink a legutóbbi bajnoki szezonban 12 gólt szerzett, ezzel az ETO házi gólkirálya lett. Az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában az FC Nitra ellen a két meccsen három találattal járult hozzá a győriek továbbjutásához.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája