Ferenczi István két évig a Vasasé

2010.06.24. 10:48
null
Ferenczi István (jobbról a második) elhagyja a Ferencvárost (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A Vasas hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Ferenczi István, a Ferencváros támadója az angyalföldi klubban folytatja pályafutását.

A csatár két évre, 2012. június 30-ig kötelezte el magát Giovanni Dellacasa vezetőedző együtteséhez. A játékos ma délelőtt már együtt gyakorol új csapattársaival.

A 32 éves Ferenczinek lejárt a  szerződése a Ferencvárosnál. A csatár még megjelent a zöld-fehérek tegnapi tréningjén, de a Nemzeti Sport kérdésére már ekkor elmondta, valószínűleg távozni fog.  

A kilencszeres válogatott játékos 2008 óta szerepelt a Ferencvárosban, ahová angliai légióskodást követően került. A zöld-fehéreknél alapember volt, a 2008–2009-es bajnokságban szerzett 39 góljával oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Fradi visszajutott az első osztályba. 

Ferenczi egyébként 2004-ben már futballozott a Vasasban.

A Ferencvárostól érkező támadó az angyalföldiek második nyári szerzeménye, miután tegnap a klubvezetők megegyeztek a francia-tunéziai középpályással, Helmi Loussaieffel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL

Érkezett: Lázok János (MTK Budapest, k. v.), Balogh Bence (utánpótláscsapat), Matolcsi Marcell (utánpótláscsapat), Csoór Patrik (utánpótláscsapat), Helmi Loussaief (francia-tunéziai, US Monasztir – Tunézia), Ferenczi István (Ferencváros)

 

Távozott: Bognár István (Újpest FC), Kincses Péter (?), Remili Mohamed (Újpest, k. v.), Bartos Attila (?), Petar Divics (szerb, ?), Villám Balázs (?), Bruno Bosi (brazil, ?), Tandari Tamás (?), Hrepka Ádám (MTK, k. v.), Mamadou Danfa (francia, ?), Pablo Caballero (uruguayi, ?), Oscar Mendoza (paraguayi, ?), Antonio Arriola (paraguayi, ?)    

 

Akivel tárgyalnak: Présinger Ádám (Videoton), Sztevan Sztosics (szerb, Mogren – Montenegró, próbajáték), Goran Aarnaut (szerb, Inter Baku – Azerbajdzsán, próbajáték)

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
17 perce

Mindenki a szerbek elleni meccset várja

Kézilabda
21 perce

Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

Kerékpár
29 perce

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
37 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Odense

Kézilabda
37 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
42 perce

Bartucz László mindenképpen külföldön folytatná pályafutását

Kézilabda
43 perce

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
44 perce
Ezek is érdekelhetik