Videoton: a klub a nemzetközi mérkőzésekre elengedi válogatott játékosait

2010.03.11. 17:00
Címkék
Mint szerdán megírtuk, az MLSZ kilátásba helyezte, hogy kizárja a Videoton azon fiatal futballistáit, akiket klubjuk nem enged el az U18-as válogatott edzőtáborába. A székesfehérvári egyesület a honlapján reagált a hírre.

Idézet Berzi Sándor ügyvezető igazgató MLSZ-nek küldött leveléből, amelyet a klub a honlapján hozott nyilvánosságra:

„A Videoton FC határozott álláspontja az, hogy a klubnál hivatásos státuszban levő utánpótlás korú játékosokat örömmel bocsátja a válogatott rendelkezésére nemzetközi felkészülési és tétmérkőzések alkalmából. Nem támogatja azonban azt a gyakorlatot, hogy ezek a játékosok edzőtáborozáson vegyenek részt akkor, amikor ilyen mérkőzések játszására nem kerül sor. A klub jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy fiatal játékosainknak a legjobb feltételeket biztosítsa fejlődésük érdekében, és úgy gondoljuk, hogy szakmai előlépésük az NB I-es csapat keretében elvégzett edzésmunka következtében a legoptimálisabb, és ebből nemzetközi és tétmérkőzéseken a válogatott is csak profitálhat. Ennek megfelelően a 2010. március 15-17. közötti edzőtáborozásra nem tudjuk elengedni Ponczók Csabát és Baracskai Rolandot.

A fentieken túlmenően tájékoztatjuk, 2010. március 16-án játékosaink várhatóan a DVSC elleni Ligakupa mérkőzésre is számításba lesznek véve.

Ízing Martin az edzőtáborozáson részt vehet."

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 perce

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
26 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
27 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
30 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
32 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
37 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
46 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
58 perce
Ezek is érdekelhetik