Ligakupa: a Honvéd mellett a DVSC is fiataljait játszatja a mai meccsen

2010.03.10. 11:40
Címkék
A Debrecen hivatalos honlapján tette közzé, hogy a mai, Budapest Honvéd elleni Ligakupa-mérkőzésen főként a fiatal játékosok kapnak szerepet az Oláh Gábor utcai műfüves pályán.

„Megnéztem a Honvéd–MTK bajnokit, és a kispestiek nagyon magabiztos játékkal verték meg a kék-fehéreket. Számomra egy kicsit meglepő volt, mert azt hittem, hogy vendégek pontosabban játszanak majd – tekintett vissza a szombati mérkőzésre Bücs Zsolt, a Loki pályaedzője. – Természetesen mint minden meccsen, most is nyerni akarunk. Hazai pályán mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ennek megfelelően igyekszünk teljesíteni. A DVSC-TEVA abban a sorozatban, ahol elindul – legyen az bajnokság, Magyar Kupa vagy Ligakupa – az élen szeretne végezni, és ezúttal sincs ez másképpen. Tovább akarunk jutni a csoportból, ehhez ma nyerni kell."

A Lokihoz hasonlóan a Honvéd is elsősorban a fiataloknak szavaz bizalmat a délutáni mérkőzésen.

„A mai találkozó kétségkívül nem lesz olyan fontos, mint a szombati, ennek ellenére győzni szeretnénk – mondta a Honvéd olasz szakvezetője, Massimo Morales. – A Debrecen elleni összecsapáson többségében azok kapnak lehetőséget, akik nem játszanak majd a bajnoki meccsen."

A két együttes a mai mérkőzés után szombaton ismét találkozik a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 perce

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
21 perce

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
28 perce

Megérkeztünk Infantino sajtótájékoztatójára

Foci vb 2026
28 perce

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
39 perce

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
41 perce

Módosítani kellett a haiti válogatott mezén

Foci vb 2026
49 perce

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
50 perce
Ezek is érdekelhetik