Játékvezetés: sikeres teszten vannak túl a magyar bírók

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2010.03.17. 11:44
Címkék
Az MLSZ játékvezetői bizottsága éves tervének megfelelően kedden a Puskás Ferenc Stadionban került sor az országos keretbe sorolt játékvezetők és asszisztensek kötelező továbbképzésére és fizikai felmérésére. Az egész napos programon részt vett Bart Gilis, a FIFA és az UEFA instruktora, aki megelégedéssel nyugtázta, hogy valamennyi résztvevő sikeresen teljesítette a nemzetközi szövetség által előírt fizikai teszt követelményeit – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.

A felmérésről igazoltan hiányzott Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor és Bognár Tamás, akik a Sevilla–CSZKA Moszkva Bajnokok Ligája-találkozón képviselték a magyar játékvezetést, ma már tudjuk: kiváló értékeléssel.

Bart Gilis nagyszerű előadáson adott útmutatást a mérkőzésekre való felkészüléshez, ami különösen a vidéken élő és önállóan edző játékvezetőknek adott jelentős segítséget. A szakember részletesen ismertette a résztvevőkkel az edzésterveket, a polar óra hasznosságát, az edzésekről és mérkőzésekről készült statisztikákat is. Ezt követően átadta az UEFA ajándékát, egy, a legmodernebb típusú fotocellás időmérőt, ami jól segítheti a nemzetközi kurzusokra való felkészülést is.

A továbbképzési nap programjában szerepelt a média és a játékvezetők kapcsolatának megbeszélése, a Sport TV munkatársai közül Petur András, Szaniszló Csaba és Bognár György is ellátogatott az élvonalbeli bírókhoz. Olykor egészséges, helyenként parázs vita (különösen szakmai kérdésekben) is kialakult, ami sokban segítette a téma feltárását.

A délutáni program vendége volt George F. Hemingway, az NB I tulajdonosi tanács elnöke, aki gyakorló játékvezetőként is elmondta véleményét. Tolmácsolta a tulajdonosok azon meglátását is, hogy a játékvezetés az utóbbi időben jelentős fejlődésen ment át.

Végezetül a tavaszi szezon jelentősebb döntéseinek bemutatására, elemzésére került sor, számos videofelvétel kíséretében, kihangsúlyozva a felelős, szakmailag megalapozott döntések meghozatalának fontosságot, a pressziók kezelését.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
12 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
26 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
37 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája