Lombard: új igazolása a Bajnokok Ligájában szerepelne a Pápával

2010.02.26. 09:16
Címkék
Alig egy hónapja érkezett a Lombard Pápához David Solomon Abwo, de máris merész terveket szövöget új csapatával. A nigériai játékossal a lombardfcpapa.hu készített interjút, amelyben elmondja: az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában szeretne szerepelni roppant erős csapatával.

„Az ügynököm révén kerültem Pápára. Amint ideérkeztem, rögtön megszerettem a klubot, végül ideszerződtem. Ezt megelőzően Franciaországban, az US Créteil-Lusitanos együttesében futballoztam, amely a harmadosztályban játszik. Tisztában voltam vele, hogy a Lombard FC Pápa a magyar NB I-ben szerepel, ezt már korábban is mondták, és az első osztály az első osztály, legyünk bárhol a világban. A gárda jó helyet foglal el a tabellán, roppant erős csapatunk van" – mondta Abwo.

„Azt akarom, hogy minél magasabb szintre jusson a klub, lehetőleg az én segítségemmel. Céljaim közt szerepel az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában való részvétel, természetesen a Lombard FC Pápával" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
10 perce

A Real Madrid után a Barcelona első számú kapusára is hosszabb kihagyás vár

Spanyol labdarúgás
29 perce

Csinger Márk: Ugyanaz a jászboldogházi srác maradok, aki voltam

Magyar válogatott
35 perce

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
37 perce

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
41 perce

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
49 perce

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
1 órája

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik