DVTK: Nota Gyula emlékére játszik meccset a csapat Rimaszombatban

2010.02.08. 12:13
Címkék
A DVTK hivatalos honlapja, a dvtk.eu beszámolója szerint ezen a héten két szlovákiai csapattal játszik felkészülési mérkőzést a Diósgyőr labdarúgócsapata. Szerdán a Michalovce látogat Miskolcra, majd szombaton a DVTK utazik Rimaszombatra, ahol az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Nota Gyula emlékére rendeznek találkozót.

„A hét fontos eseménye lesz a rimaszombati edzőmeccs a Rimavska Sobota csapata ellen. Egy éve nem tudtam elmenni Nota Gyula temetésére, mert Katarban tartózkodtam és Veréb Györgyöt kértem meg, hogy képviseljen. Most elmegyek a sírhoz, és felajánlom Nota Gyula egykori csapattársainak, hogy legyenek a hivatalos küldöttség tagjai és együtt koszorúzzuk meg a sírt. Utána egy olyan mérkőzést játszunk, ami nem lesz könnyű, elsősorban lelkileg nem lesz könnyű. Nota Gyula fiát, Gyuszkót pedig meg fogom hívni, töltsön egy hetet Miskolcon és vegyen részt a kapusedzéseken is" – mondta Tornyi Barnabás, a DVTK vezetőedzője a dvtk.eu-nak.

Legfrissebb hírek

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
1 perce

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
27 perce

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
30 perce

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
46 perce

A következő vb-n szeretne részt venni az Egyesült Államokból kiutasított szomáliai játékvezető

Foci vb 2026
52 perce

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
56 perce

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: C. Ronaldo mellett lesz még egy aranylabdás a portugálok négyesében – bemutatjuk a K-csoportot

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik