A Fradi győzött, Dragóner megsérült

Vágólapra másolva!
2010.02.09. 14:57
null
A szerencsétlen mozdulat, amelyben megsérült Dragóner Attila (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Ferencváros és az Újpest is győzelemmel zárta keddi felkészülési mérkőzését: a zöld-fehérek a másodosztályú Szolnokot verték meg 3–1-re, a lilák pedig a román másodosztályban szereplő Marosvásárhelyt győzték le 2–1-re. Dragóner Attila megsérült a Fradi mérkőzésén, a legfrissebb hírek szerint eltört az orra.

A magyar futball két meghatározó csapata egyaránt felkészülési mérkőzésen lépett pályára kedden kora délután: 13 órai kezdettel a Ferencváros a másodosztályú Szolnok, az Újpest pedig a román másodosztályban szereplő Marosvásárhely csapatát fogadta.

A zöld-fehérekben minden bizonnyal kellemetlen emlékeket ébresztettek a 27. percben történtek, ekkor ugyanis a vendégek megszerezték a vezetést – a Fradi drukkerei emlékezhetnek rá, a Szolnok a másodosztályban jó néhányszor megtréfálta nagynevű ellenfelét.

A Ferencváros azonban két percen belül egyenlített Paul Shaw révén, és a második félidőben a győzelmet is megszerezte, ugyanis Shaw honfitársa, a felkészülési meccseken nagyszerűen teljesítő Anthony Elding kétszer is eredményes volt.

A Fradihoz kapcsolódó hír, hogy a találkozón megsérült Dragóner Attila: a védő az első félidő közepén fejelt össze ellenfelével, majd le kellett cserélni. Dragónert kórházba szállították további vizsgálatokra, valószínűleg eltört az orra.

Az Újpestnél a kezdőcsapatban kapott helyett a próbajátékon szereplő középső védő, Varga Péter, aki majdnem négy évig szerepelt a Manchester City ifjúsági csapataiban. Ami a Megyeri útiak ellenfelét illeti, a Marosvásárhely az őszi szezont követően az élen áll a román másodosztály B-csoportjában.

A lilák végül nagy riválisukhoz hasonlóan győzelemmel zárták a Fáy utcában rendezett mérkőzést, miután Tony Stokes és Barczi Dávid is eredményes volt, a vendégek pedig csak egyszer tudták bevenni Balajcza Szabolcs kapuját.

Az Újpest csapatában csereként pályára lépett Lucas, egy brazil középpályás, aki a múlt héten a lilák B-keretével készült, de mutatott játéka alapján nem valószínű, hogy erősítést jelentene a Megyeri útiaknak.

 

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
FERENCVÁROS–SZOLNOKI MÁV 3–1 (2–1)
Népliget, 400 néző. V: Kömpf
FTC: Megyeri (Haber) – Csizmadia, Dragóner (Joaquín), Balogh Z., Stockley – Docherty (Lipcsei) – Adnan (Kulcsár D.), Shaw (Tóth B.), Rósa D. – Ferenczi, Elding (Mamics)
SZOLNOK: Farkas B. (Kövesfalvi) – Nagy Zs., Hegedűs Gy., Hevesi-Tóth, Cornaci (Szalai B.) – Molnár Z., Mile (Pető Z.) – Szélpál T. (Blaskovics), Czanik (Ulviczki, Lengyel B.,) Csehi T. – Kotula (Bardi)
G: Elding (2), Shaw, ill. Kotula
 
ÚJPEST–FCM Tirgu Mures (romániai) 2–1 (1–1)
Fáy utca.
ÚJPEST: Balajcza – Dudics, Varga P., Takács, Kiss Z., – Barczi, Millar, Stokes, Tóth N. (Lucas), – Foxi, Simon A.
A hazai gólszerzők: Stokes, Barczi
Legfrissebb hírek

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
1 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
7 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
46 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
49 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik