Újpest: az angol harmadosztályú Leyton Orienttel működhet együtt a klub

2009.12.07. 23:19
Címkék
Kovács Zoltán, az Újpest utánpótlás-sportigazgatója az elmúlt hét elején az angol harmadosztályú Leyton Orient csapatánál vendégeskedett, ahol megvizsgálta milyen együttműködés alakítható a két klub között.

Kovács Zoltán szerint az utánpótlás-nevelés szintjén érdemes lenne együttműködni az angol klubbal, mivel a magyar klub fiatal játékosainak fejlődését remekül szolgálná, ha kint hosszabb időt eltölthetnének.

„Az angol harmadosztályú Leyton Orientnél töltöttem el három napot. Utazásom célja főleg kapcsolatépítő jellegű volt, hiszen, úgy gondolom, az utánpótlás szempontjából nem csak a topcsapatokkal érdemes együttműködési lehetőségeket keresni. Volt alkalmam megtekinteni a csapat stadionját, amelynek háromnegyede teljesen új építésű, és lakások is találhatóak benne. Az utánpótlás-együttesek rendelkezésére három füves pálya áll, vagyis megfelelő körülmények között készülhetnek a fiatalok. Egy harmadosztályú mérkőzést is láttam, így testközelből is megtapasztalhattam, hogy ebben az osztályban is milyen nagy az iram, és nagyon sok jó játékos lép pályára hétről-hétre, akik az Újpest számára is erősítést jelentenének" - mondta Kovács Zoltán az Újpest honlapjának.

„Elsősorban azonban olyan kapcsolatot igyekszünk kiépíteni a Leyton Orienttel, amelynek köszönhetően tehetséges fiataljaink, amolyan tanulmányi út jelleggel, Angliában vendégeskednének. Nem célunk értékeinket eladni, csupán fejlődésüket segíteni. Angliában a fiatal játékosok megismerkedhetnek a tradíciókkal, és a futball iránti alázattal is, valamint nyelvet is tanulhatnak. Nem szabad, hogy tehetségeink célja az angol harmadosztály legyen, de nagyon sokat jelentene fejlődésük szempontjából, ha megismerkednének egy új futballkultúrával. Angliai tartózkodásom alatt, szerdán személyesen találkoztam Kurucz Péterrel, aki szombaton írt is egy sms-t, hogy sűrűbben kéne kimennem, mert úgy látszik, szerencsét hozok neki, ugyanis éppen azon a héten sikerült neki debütálnia a Premier League-ben, amihez ezúton is gratulálok" - tette hozzá Kovács.

Legfrissebb hírek

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
49 perce

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
49 perce

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
50 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
50 perce

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája