Pápa: két kolumbiai játékossal már meg is egyezett a klub

2009.12.19. 00:30
Címkék
A Soproni Ligában szereplő Lombard Pápa Termál FC vezetőedzője, Véber György a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában roppant hasznosnak ítélte a kolumbiai túrát, és elmondta, két fiatal játékossal gyakorlatilag már meg is egyeztek.
„Roppant hasznosnak ítélem meg a kint töltött 11 napot, leginkább szakmailag volt fontos, hogy én is ott lehettem. Ez óriási segítség volt, mivel a saját környezetükben tudtam szemügyre venni azokat a játékosokat, akiket előzetesen ajánlottak nekünk. Azt gondolom a két klub közötti jövőbeli együttműködést is jól képviseltük. Véleményem szerint két játékossal gyakorlatilag meg is egyeztünk, az ő további sorsukról a vezetők döntenek” – kezdte nyilatkozatát a pápaiak edzője.„Nem a topjátékosaikból válogattunk, hiszen ők a Libertadores Kupában vitézkednek, szóval őket nem igazán lehet elcsábítani. Egy 19 és egy 21 éves srácot választottunk ki, mindkettőjük a felnőtt keret tagjának mondhatja magát. Az Independiente vezetői gáláns módon két edzőmérkőzést is szerveztek nekünk, így ez egyiküket éppen ekkor fedeztem fel. Hosszabb folyamat lesz, amíg beépítjük őket, de az ő érkezésük lehet a kezdőlépés a két klub közötti kapcsolatra. Roger Canas egyébként az első osztályú keret tagja, és már a Libertadores Kupában is játszott, ő tipikus védekező középpályás. A másik srác jobbhátvéd, Cesar Quinterónak hívják, de bárhol bevethető” – nyilatkozta Véber György a Pápa hivatalos honlapjának, a lombardfcpapa.hu-nak a lehetséges érkezőkről.
Legfrissebb hírek

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
4 perce

A kick-box három szakága is ott lesz az Európa Játékokon

Egyéb egyéni
6 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
25 perce

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
34 perce

Sakk: 16 magyar fiatallal kezdődik az ifjúsági csapat Eb

Utánpótlássport
1 órája

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
1 órája

Vívó-vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
1 órája

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
1 órája