Lombard Pápa: Árki bízik abban, hogy hasznos lesz a kolumbiai túra

2009.12.04. 12:23
Címkék
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a téli pihenőt sem tölti pihenéssel a Lombard Pápa szakmai stábja: Véber György vezetőedző és Árki Gábor klubmenedzser ugyanis ma Kolumbiába utaznak, ahol tizenegy napot töltenek el az Independiente vendégeként. Elmondásuk szerint olyan játékosokat keresnek, akik hosszú távon a Pápa erősségei lehetnek – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

„A tulajdonos úr összeköttetéseinek köszönhetően tudunk kiutazni Véber Györggyel Kolumbiába, ahol az Independiente Medellin vendégei leszünk. A kolumbiai klub vezetői felvették velünk a kapcsolatot, mivel együttműködési megállapodást szeretnének kötni a csapatunkkal. Ez a megállapodás arról szólna, hogy olyan fiatal játékosokat csábítanánk a Lombardhoz, akik megfelelően be tudnak épülni az együttesbe, erősítést jelentenének, vagyis a hasznunkra válhatnának. A tizenegy napos program során az Independiente Medellin mérkőzéseit tekintjük majd meg, amely roppant patinás csapat, és jelenleg az első helyen áll hazája bajnokságában. Emellett természetesen az edzéseiket is meglátogatjuk majd" - nyilatkozta Árki a lombardfcpapa.hu-nak. „A tulajdonos úr összeköttetéseinek köszönhetően tudunk kiutazni Véber Györggyel Kolumbiába, ahol az Independiente Medellin vendégei leszünk. A kolumbiai klub vezetői felvették velünk a kapcsolatot, mivel együttműködési megállapodást szeretnének kötni a csapatunkkal. Ez a megállapodás arról szólna, hogy olyan fiatal játékosokat csábítanánk a Lombardhoz, akik megfelelően be tudnak épülni az együttesbe, erősítést jelentenének, vagyis a hasznunkra válhatnának. A tizenegy napos program során az Independiente Medellin mérkőzéseit tekintjük majd meg, amely roppant patinás csapat, és jelenleg az első helyen áll hazája bajnokságában. Emellett természetesen az edzéseiket is meglátogatjuk majd" - nyilatkozta Árki a lombardfcpapa.hu-nak.  

Legfrissebb hírek

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
50 perce

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
50 perce

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
51 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
51 perce

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája