Bundabotrány: ismeretlen tettes ellen nyomozást indított az NNI

2009.12.09. 21:17
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) feljelentésére hivatkozva a büntetőeljárást felügyelő ügyészség kedden utasítást adott a nyomozás megindítására az utánpótlás-válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Az NNI szerdai közleménye szerint a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.A közlemény emlékeztet arra, hogy a sajtóban megjelent adatok, nyilatkozatok alapján december elsején az NNI gazdaságvédelmi főosztálya feljelentéskiegészítést rendelt el, majd ezt követően az MLSZ is feljelentést tett az irodánál, többek között az utánpótlás-válogatott három tavalyi mérkőzése miatt. Az MLSZ feljelentését a Nemzeti Nyomozóiroda az előző eljárással egyesítette.A Nemzeti Sport múlt hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok–Adria-kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4–1-re, a szerbek 8–0-ra nyertek. A lap szerdai számában szólalt meg Présinger Ádám, aki arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok–Adria-kupa-meccs előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.
Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
3 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
3 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
3 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
4 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
4 órája